Öt vakmerő rabszolgaszökés
2015. november 12. 08:30
Korábban
Aki egy kalauznak köszönhette a szabadságát
1838 szeptemberében egy Frederick Douglass névre hallgató húszéves baltomire-i rabszolga a jövendőbeli feleségétől, a felszabadított Anna Murraytől kapott egyenruhában, magát tengerésznek álcázva felszállt egy északra tartó vonatra. Az egyik bűntársától kapott utazási engedélynek köszönhetően még a papírjai is rendben voltak. Úgy gondolta, ennyi elegendő is lesz ahhoz, csak sikerüljön a terve, egy hatalmas akadály azonban még előtte állt: egyáltalán nem hasonlított ugyanis arra a férfira, akitől iratait kölcsönkapta. Amikor a kalauz ellenőrizte a dokumentumot, Douglass szíve a torkában dobogott. „Az egész jövőm tőle függött” – emlékezett vissza később a férfi. A kalauz szerencsére épp csak egy pillantást vetett az iratra, és már ment is tovább a következő utashoz.
Később is több alkalommal csak egy hajszálon múlt, hogy Douglass nem lepleződött le. Egy kirándulóhajón egy régi ismerősét pillantotta meg, és egy hajóskapitány – akinek korábban az alkalmazottja volt – is majdnem észrevette. Douglass végül szerencsésen megérkezett New Yorkba, ahol egy abolicionista fogadta be magához. Feleségül vette Murray-t, és vele együtt hamarosan a Massachusetts állambeli New Bedfordba költözött. Douglass később abolicionista aktivistaként vált széles körben ismerte. A törvények értelmében egészen 1846-ig szökött rabszolga maradt, ám ekkor támogatói egykori urától hivatalosan is megváltották a szabadságát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.