Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben
2024. május 22. 13:20 MTI
„Amikor megidézzük az emléküket ennél az emlékműnél, akkor nagyon fontos, hogy egyszerre emlékezzünk a tábornokokra és a közvitézekre, hiszen mindannyian megtették a magukét azért, hogy Magyarország függetlenségét kivívják. Hogy ez nem sikerült nekik, nem az ő hibájuk volt” – mondta a közlemény szerint az avatóünnepségen Hermann Róbert.
![NÖRI](/ih0Ax/article/main/.630x1260/65526.jpg?lavid=465341)
Az emlékmű felavatása (Facebook / Nemzeti Örökség Intézete)
Korábban
Emlékművet avattak kedden a Fiumei úti sírkertben az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 175. évfordulója alkalmából.
Az emlékmű a szabadságharcban elhunyt mintegy húszezer honvédra emlékeztet - olvasható a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) keddi közleményében.
„Bár a Fiumei úti sírkert nemzeti emlékhelyen több emlékmű hívja fel a figyelmet történelmünk jeles pillanataira, máig az 1848-49-es szabadságharcnak nem volt itt központi emlékhelye” – írták.
„Azért vagyunk ma itt, hogy a honvédelem napján a 175 éves magyar honvédségre és 1848-49 hőseire közösen tisztelettel és kegyelettel emlékezzünk, azokra, akik a polgári Magyarországért és a nemzetünk jövőjéért harcoltak. Ez az emlékmű, amely mellett állunk, méltó módon őrzi a szabadságharc ősi hősi halottjának és kivégzett mártírjainak emlékét, valamint méltó módon hirdeti 1848 máig élő szellemiségét és eszmeiségét” – emelte ki az ünnepségen Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, aki beszélt arról is, hogy nemcsak azért emlékezünk hőseinkre, mert ez erkölcsi kötelességünk, hanem azért is, mert emlékeztetnek arra, hogy van mit veszítenünk. Ma, amikor a szomszédunkban véres háború dúl, ezerszeresen is emlékeztetnünk kell magunkat arra az igazságra, hogy azért lehetünk itt ma, mert vannak hőseink, akiknek a békét és a szabadságot köszönhetjük. Mindkettő megőrzése kötelességünk – jegyezte meg.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Móczár Gábor, a NÖRI főigazgatója köszöntőjében azt hangsúlyozta, bízik benne, hogy az emlékmű olyan központi emlékezési hely lesz a jövőben, ahol a magyarság minden tagja le tudja róni kegyeletét a 175 évvel ezelőtti események és hősei előtt. Hozzátette: bár a Fiumei úti sírkertben több, 1848-hoz kapcsolódó személy nyugszik, az emlékmű azonban nemcsak rájuk emlékeztet, hanem mindazokra a honvédekre, akiknek az eltelt 175 év alatt már a feledés homályába veszett a nevük, nyughelyük, hőstetteik. Köztük vannak azok az isaszegi csatában elhunyt honvédek is, akiknek földi maradványait elsők között helyezték itt örök nyugalomra a sírkert megnyitását követően, és akiknek már nem ismerjük a pontos sírhelyeit - jegyezte meg.
„A Nemzeti Örökség Intézetének nem titkolt célja, hogy a Fiumei úti sírkert olyan nemzeti emlékhely legyen, ahol mindenki emlékezhet elhunyt magyarjainkra, nemcsak az itt található síremlékeknél, de olyan emlékpontoknál, emlékhelyeknél is, amelyek szimbolikus nyughelyként hirdetnek egy-egy hősi időszakot. Ma ismét egy fontos lépést tettünk ezen az úton” – tette hozzá a főigazgató.
Hermann Róbert történész arra mutatott rá, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hadserege páratlan jelenség volt a magyar történelemben, mert annyi hősiesség, annyi hazafiság, annyi lelkesedés, annyi egyéni hősiesség nagyon kevés más korszakunkban jött létre.
Hozzátette: most, amikor ezeknek az embereknek, közvitézeknek, altiszteknek, tiszteknek, törzstiszteknek és tábornokoknak közös országos emlékhelyet avatnak, amely nagy adóssága a nemzetnek, akkor azokra a „félistenekre” emlékezünk, ahogy Kossuth nevezte őket, akik 1849. május 21-én az új vitézséggel megrohanták a budai várat és néhány óra alatt be is vették. „Amikor megidézzük az emléküket ennél az emlékműnél, akkor nagyon fontos, hogy egyszerre emlékezzünk a tábornokokra és a közvitézekre, hiszen mindannyian megtették a magukét azért, hogy Magyarország függetlenségét kivívják. Hogy ez nem sikerült nekik, nem az ő hibájuk volt” – mondta a közlemény szerint az avatóünnepségen Hermann Róbert.
Az új honvédemlékművet a Fiumei úti sírkertben több '48-as síremlék közvetlen közelében állították fel. A lépcsős talpazatú, zászlórúdból álló emlékművön a honvédok zászlója lobog. Az emlékművön Deák Ferenc gondolata olvasható: „Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.” A NÖRI által felállított honvédemlékmű a Demján Sándor Alapítvány támogatásával jött létre – írták a közleményben.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap