Öt történelmi híresség, akit kirúgtak az iskolából
2015. október 22. 11:17
Korábban
Mussolini, a késelő
A későbbi olasz fasiszta diktátor, Benito Mussolini iskolás évei alatt, az 1880-90-es években elsősorban társai megfélemlítéséről, lopási eseteiről, valamint a tanárai felé mutatott tiszteletlen viselkedéséről vált ismertté. „Nem egyszer fordult elő, hogy, miután megdobtak kővel, vérző fejjel mentem haza, de tudtam, hogyan védjem meg magamat” – írta gyermekkoráról a Duce. Amikor kilenc éves volt, szülei egy szigorú elvek mentén működő katolikus bentlakásos iskolába küldték, abban a reményben, hogy a papoknak talán sikerül jámbor lelket faragni a nem éppen finomkodásáról ismert gyerekből. Ez azonban nem sikerült zökkenőmentesen, és miután a kis Benito egy bicskával belevágott egyik diáktársa kezébe, valamint egy tintatartót vágott egy őt fegyelmezni igyekvő paphoz, 1893-ban kirúgták az iskolából.
Mussolinit ezután egy másik bentlakásos iskolába küldték, de egy újabb késelés miatt innen is majdnem kizárták a viselkedési zavaros fiút. Az oktatási intézményekkel szembeni látszólagos ellenszenve ellenére 1901-ben tanítói diplomát kapott, és hivatását egy ideig még gyakorolta is. Talán nem meglepő, hogy a szigorúságáról ismert jövőbeni diktátor diákjaitól „A zsarnok” becenevet kapta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. Az ENSZ és az Európai Unió
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- 1948 óta a „visszatérés joga” áll az izraeli-palesztin konfliktus középpontjában
- 26 éves az Európai Unió
- Tényleg nem tett meg mindent az ENSZ a magyar ügy érdekében 1956-ban
- Botrányok övezték az egyik legnagyobbb ENSZ-szervezet történetét
- A gázai lőporos hordó - az arab-izraeli konfliktus története
- 10 tény a ruandai népirtásról
- 60 éve lett vége a hidegháború legvéresebb konfliktusának
- Az ENSZ-re sózta London Palesztinát
- Viták a közös európai történelem kapcsán
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap