Öt híres történelmi személy, akiket kicsaptak az iskolából
2022. december 31. 19:50
Korábban
A lázadó Dali
A jövő nagy szürrealista festője, Salvador Dalí 1922-ben lett a madridi San Fernando Királyi Szépművészeti Akadémia növendéke. A fiatal művész azonban csak apja unszolására iratkozott be az intézménybe, és nem is igazán tetszett neki, amit az órákon látott. „Azonnal megértettem, hogy az idős, kitüntetésekkel teliaggatott professzoroktól semmit sem tanulhatok” – emlékezett vissza Dali. Bár merész stílusának köszönhetően hamarosan elismert festő lett, 1923-ban, miután az intézmény felvételi politikája elleni megmozdulás élére állt, kirúgták az akadémiáról. Egy évvel később visszatérhetett a San Fernandóba, 1926-ban azonban újból elbocsátották, mivel kijelentette: egyetlen professzor sem elég képzett ahhoz, hogy feljogosítva érezze magát az ő munkáinak értékelésére.
Dalí ezt követően a párizsi művészvilág szereplője lett, különös bajuszt növesztett (amely később védjegyévé vált), és egyre többször működött együtt a szürrealista mozgalom tagjaival. Végül két adat, amely jól mutatja, mennyire jót tett neki a közegváltás: 1929-ben Luis Buñuellel közösen megrendezte az első szürrealista filmként számon tartott Andalúziai kutyát, 1931-ben pedig megfestette egyik legismertebb alkotását, Az emlékezet állandósága című képet.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák / 21. A világvallások és összehasonlításuk (brahmanizmus, buddhizmus, zsidó vallás, kereszténység, iszlám)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/782.jpg)
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap