Orgiák, vérivászat, hullagyalázás – tíz botrányos pápa
2017. január 25. 08:29
Korábban
A szifiliszes Szent Péter-utód
II. Gyula pápaságát (1503-1513) általában Róma építészeti és művészeti felvirágoztatásával szoktuk összekötni, hiszen ekkoriban vált az Örök Város a reneszánsz építészet és festészet vitathatatlan fővárosává. Gyula elsősorban államférfi és hadvezér volt, a Pápai Állam abszolút uralkodója, aki a hatalom érdekében bármire képes volt. Fő célja egész Itália egyesítése – természetesen az uralma alatt. A Pápai Állam országlása idején érte el legnagyobb kiterjedését, amit a Velencével folytatott háborúk idején ért el. Hatalmát fényűző alkotások sorával igyekezett bizonyítani: pontifikátusa alatt készült el a nagybátyjáról elnevezett Sixtus-kápolna mennyezeti freskója, és ekkor kezdték meg az új Szent Péter-bazilika megépítését is, amelynek költségeit főként a búcsúcédulák bevételéből fedezték. A reneszánsz Róma káprázatos kincsestárán Raffaello, Donato Bramante és Michelangelo is rengeteget dolgozott.
A Svájci Gárdát megalapító pápáról kevesen tudják, hogy a szifiliszt is elkapta a számos prostituálttal való kapcsolatának köszönhetően. 1508 nagypéntekén például a szokásokkal ellentétben a híveknek egyszerűen nem volt gusztusa megcsókolni az egyházfő lábát, amelyet megannyi fekély borított.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap