Online közvetítéssel rendezik meg a 40. John Lennon-emlékkoncertet
2020. szeptember 28. 10:08 MTI
Számtalan kulturális rendezvényhez hasonlóan idén a koronavírus-járvány miatt az internetre kényszerült a John Lennonra emlékező hagyományos koncert, amelyet halála óta minden évben New Yorkban rendeznek október elején.
Korábban
John Lennon 1980-as halála óta minden évben koncertet rendeznek az emlékére New Yorkban. A rendezvényt hagyományosan október 9-én tartják, Lennon születésnapján. Az idei lesz az első alkalom, hogy az interneten tartják a rendezvényt.
A koronavírus-járvány ugyanis nem teszi lehetővé, hogy biztonságosan megtartsák a 2020-as rendezvényt. Joe Raiola, az emlékkoncert producere, a Theatre Within szervezet művészeti igazgatója azt mondta, „soha nem merült fel bennem a gondolat, hogy ne ünnepeljük meg Johnt, vagy hogy 39 év után felhagyjunk a koncerttel”.
Raiola az idei koncert helyszíneként a New York-i Town Hallt foglalta le. A koncertet a járvány miatt azonban ingyen fogják sugározni a LennonTribute.org honlapon keleti parti idő szerint este hét órakor, így az esemény a szokásosnál nagyobb megvilágításba kerül.
A résztvevők között lesz többek között Jackson Browne, Patti Smith, Natalie Merchant, Rosanne Cash, Jorma Kaukonen és Joan Osborne, akiknek fellépéseit rögzítették. Számos felvétel újonnan készült, de lesznek olyanok, amelyek korábbi előadásokon készültek.
Mivel a koncert ingyenes lesz, a szervezők a közönséget adakozásra kérik, a befolyt összeget daganatos betegek támogatására fordítják. A Theatre Within és a Gilda's Club rákbetegek, a betegségből felépültek és a betegségben meghaltak gyermekei számára szervez ingyenes dalszerzői, művészeti és meditációs workshopokat.
Raiola és barátai 1981-ben indították el az emlékkoncertet John Lennon 1980. decemberi meggyilkolása után. 24 éven át egy kisebb rendezvénynek számított, akkor azonban Lennon özvegye, Yoko Ono olvasott róla, és felhívta Raiolát, hogy megtudjon többet a rendezvényről, valamint felajánlotta segítségét is.
Csütörtökön közleményben is méltatta az eseményt, azt mondta „ez egy csodálatos mód arra, hogy Lennon és az általa képviselt értékek előtt tisztelegjünk”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés 20:20
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap