Nyolc történelmi személy, akinek fiatalkori élményei meghatározták karrierjét
2017. november 27. 14:28
Korábban
Édesapja stúdiójában került először kamera elé Ingrid Bergman
Ingrid Bergman 1915. augusztus 29-én született Stockholmban szülei egyetlen gyermekeként. Édesanyját nagyon korán elvesztette, így apja éveken keresztül egyedül nevelte őt. Justus Bergman fényképészként egy saját stúdiót üzemeltetett, ahol lányát is gyakran kamera elé állította, ezzel inspirálva őt a színészi pályára.
Mindössze 13 éve volt amikor édesapját is elvesztette, ezután előbb egy nagynénjéhez, majd egy nagybátyja családjához került. Nevelőapja határozott tiltakozása ellenére kitartott színészi ambíciói mellett és sikeresen felvételizett a Királyi Drámaiskolába. Ingrid Bergman ezután rövid idő alatt a svéd színművészet egyik legnagyobb reménységévé vált és hamarosan Hollywood figyelmét is felkeltette. Első amerikai szerepe az 1939-es Intermezzo című film volt, amelynek főszerepét Leslie Howard mellett játszotta el.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. tél: Szoknyával a politikában](/iJ9Fr/article_issue/.275x275/169.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/32e67720c7bda43b76ec0079577340ce.gif)
![Múlt-kor magazin 2010/ősz](/iJ9Fr/label/.cut-640x400/624.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Titokzatos gáztámadások tartották rettegésben az amerikai kisvárost 16:05
- Névtelenül jelentette meg könyvét a Frankenstein szerzője, Mary Shelley 15:08
- Az ellentmondásos Indira Gandhi 10:35
- Hét elképesztően rút uralkodó a történelemből 09:50
- Megdöbbentő kegyetlenséggel üldözte Caraffa a felségárulással vádolt pártütőket 09:05
- A történelem első slágere volt Johann Strauss Kék Duna keringője tegnap
- Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren tegnap
- Roosevelt elnök jámborságára volt szükség a teddy maci megszületéséhez tegnap