Nyolc alak a történelemből, aki talán túl sokat ivott
2018. október 16. 08:46 Múlt-kor
Korábban
Ernest Hemingway 15 évesen kezdte
A 20. század egyik legnagyobb hatású amerikai írója saját állítása szerint 15 éves korában kezdett el inni, és mint mondogatta, „kevés dolog okozott nekem nagyobb örömet”. A későbbi Nobel-díjas író ekkoriban még nem nagyon juthatott messzebb a sörnél és az olcsóbb boroknál, mindez azonban megváltozott az első világháborúban, amikor az amerikai hadsereg kötelékében Olaszországba került. Itt egy sérülés után a kórházban lábadozva természetes karizmájával, illetve esetenként pénzzel meggyőzte az ápolókat és másokat, hogy hozzanak neki szeszt. Így ismerkedett meg az olasz borokkal, valamint a vermuttal és a konyakkal.
A háború után tovább folytatta az alkoholfogyasztást – otthon, szülei chicagói házában teljességgel tiltott volt a szeszes ital, így könyvespolcain rejtette el a kötetek mögé borosüvegeit. Az Egyesült Államok szesztilalma elől előbb Kanadába, majd a kellemesebb éghajlatú Franciaországba menekült. A Párizsban élő író innen járta be Nyugat-Európát, főként a bárokat és kocsmákat. „Ne foglalkozz a templomokkal, kormányépületekkel vagy terekkel. Ha meg akarsz ismerni egy kultúrát, tölts el egy éjszakát a bárjaiban” – írta később. Európai utazásai során több jelentős személlyel is találkozott – egy alkalommal még Benito Mussolinivel is borozott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap