Nemzetközi pályázaton dől el, miként épül újjá a Notre-Dame huszártornya
2019. április 18. 19:22 MTI
Nemzetközi építészeti pályázatot hirdetnek a párizsi Notre-Dame székesegyház leomlott huszártornya újjáépítésére – jelentette be szerdán Édouard Philippe francia kormányfő. A pályázat segítségével döntik el, hogy az eredeti másolatát építik meg vagy korunk technikáinak és kihívásainak megfelelő új toronyra van szükség – mondta a kormányfő.
Korábban
A 19. században Eugene Viollet-le-Duc által épített, 93 méter magas, fából készült és ólommal borított szerkezet összeomlott a hétfői tűzben. A pályázatot a Notre-Dame-program keretében írják ki, amelyre törvényt is alkotnak az újjáépítéshez meghirdetett adománygyűjtésről. Az adományok után adókedvezményt is biztosítanak. A törvénytervezet értelmében magánszemélyeknek 1000 euróig 75 százalékos, efelett 66 százalékos jövedelemadó-csökkentést írnak jóvá az adományok után. A cégek a szokásos műpártolói adókedvezményben részesülnek – mondta a kormányfő.
Édouard Philippe hozzátette, hogy a munkák költségeit még nem becsülték fel. A székesegyház építése a 12. században kezdődött és csaknem 200 éven át tartott. Az eredeti huszártorony 1250-ben épült, 1786 és 1792 között lebontották.A párizsi ügyészség bejelentette, hogy kedden a nyomozók 30 szemtanút hallgattak ki és szerdán további kihallgatások lesznek. A szemtanúk között a katedrális biztonsági személyzetének tagjait, valamint a tető és a huszártorony renoválását végző vállalat alkalmazottait is kihallgatják. A vizsgálat elsődlegesen balesetet feltételez, amely szakértők és a francia média szerint a munkákkal lehetett kapcsolatos.
Tudományos szakértőket egyelőre nem engedtek be a székesegyház belsejébe, mert attól tartanak, hogy az épületszerkezet esetleg nem biztonságos. A székesegyház fő vallási ereklyéit és műkincseit épségben a Louvre múzeumba szállították, ahol szakértői vizsgálatnak vetik őket alá – mondta Édouard Phillipe. Stephan Bern, Emmanuel Macron elnök örökségvédelmi tanácsadója elmondta, hogy szerdára a felajánlások összege várhatóan meghaladja az egymilliárd eurót (319 milliárd forint).
Johann Vexo orgonista – aki hétfőn a misén játszott, amikor a lángok felcsaptak – elmondta, hogy az emberek nem reagáltak a tűzjelzőre, amely akkor kapcsolt be, amikor a pap részletet olvasott fel a Bibliából. Hozzátette: senki sem tudta, mit történt, mert először hallottak ilyet a székesegyházban. Az emberek ezután elindultak a kijárat felé, de többen visszatértek. Az orgonista elmondta, hogy még húsz percet töltött bent a kollégákkal beszélgetve.
A gótikus székesegyházban, amelyet A párizsi Notre-Dame című regényében a híres XIX. századi regényíró, Victor Hugo is megörökített, a kora esti órákban csaptak fel a lángok, leégett a tetőszerkezet, leomlott a kúp alakú huszártorony. A Párizs szívében, az Ile de la Citén található épület az egyik legnagyobb francia turistalátványosság, milliók keresik fel évente.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.