Nem sokon múlt, hogy Mortimerre kereszteljék Mickey egeret
2018. november 19. 17:19 MTI
Mcikey egér, Walt Disney egyik legnépszerűbb rajzfilmfigurája november 18-án ünnepelte kilencvenedik születésnapját. 1928 végére a kis rágcsáló igazi amerikai sztár lett, a mozipénztárak előtt kígyózó sorok álltak, az emberek csak akkor vettek jegyet az előadásra, ha a film előtt Mickey egér kalandjait vetítették.
Korábban
Mickey egér születésnapját az egész világon kiállításokkal, partikkal, exkluzív ruhakölteményekkel ünneplik, ráadásul erre a nevezetes alkalomra Mickey’s 90th Spectacular címmel még egy tévéfilmet is sikerült összehozni. Vidám arca továbbra is a világ egyik legismertebb ábrázata, közismertségével talán még a Mikulást is lekörözi. Érdekes módon Mickey egér története nem is vele, hanem egy nyúllal kezdődik. A Disney Brothers Stúdió csak egy fogaskerék volt az Universal Stúdió gépezetében, amikor 1927-ben Walt Disney megalkotta Oswald, a szerencsés nyúl karakterét, amelynek jogait a Universal birtokolta. Kerek, fehér fejével, gombszerű orrával, lógó füleivel a mosolygó Oswald rövid idő alatt népszerű lett, és a Universal rendelt is belőle egy sorozatot. 1928-ban azonban jogi és művészeti vitába keveredtek Disneyvel, embereit átcsábították egy másik munkára, fizetését lecsökkentették. Egyedül Ub Iwerks tartott ki Disney mellett.
Egy veszekedéssel, ötleteléssel terhelt éjszaka után a két rajzoló zseniális változtatásokkal állt elő. Lerövidítették a nyúl fülét, középen kikerekítették, átrendeztek rajta néhány vonalat, és egyszer csak a nyúlból egér lett. Mortimer Mousnak keresztelték, de Disney felesége, Lillian rendkívül ellenszenvesnek tartotta az ódivatú nevet. Addig agyaltak, amíg megszületett Mickey Mouse, becsületes magyar nevén „Miki egér”. A főszereplésével készült első két rövidfilmet említésre sem méltatták, ám jött a Steamboat Willie, az első animáció, amely zenét és hangeffektusokat is tartalmazott. Az alkotás premierjét 1928. november 18-án tartották New Yorkban, és hatalmas sikert arattak. Ettől kezdve nem volt megállás, nem telt bele egy hónap és a Mickey Mouse-filmek sorozatgyártása már gőzerővel folyt, húsz év alatt százhúszat készítettek. A főhősnek maga Walt Disney kölcsönözte hangját, csakúgy, mint a csinos cipőt és masnit viselő szerelmének, Minnie-nek.
1928 végére a kis rágcsáló igazi amerikai sztár lett, a mozipénztárak előtt kígyózó sorok álltak, az emberek csak akkor vettek jegyet az előadásra, ha a film előtt Mickey egér kalandjait vetítették. Ekkor Disney bevetette csodafegyverét, azaz zseniális marketingfogásait: Mickey Mouse termékek egész sorát dobta piacra, két évvel később megalakult az első Mickey Mouse Club. Mickey első újraálmodója, Fred Moore, 1935-ben megváltoztatta a figura mozgását. A korábbi rajzolók a rágcsálót körök sorozatából állították össze, amely korlátozta mozdulatait. Moore körte alakúvá formálta a törzsét, pupillát rajzolt a szemébe, fehér kesztyűket húzott a kezére, megrövidítette az orrát, hogy csinosabb legyen. Moore nevéhez fűződik egyébként az 1940-ben készült Fantázia című zenés film legemlékezetesebb részletének megalkotása is, a Mickey egér főszereplésével készült Varázslótanonc epizód.
1935-ben a The Band Concert című kisfilmben mutatkozott Mickey Mouse először színesben. Pályafutása során a legkülönbözőbb foglalkozásokat öltötte magára, volt többek között focisztár, vadász, szabó, sőt karmester. (Arturo Toscanini odáig volt azért a filmért, amelyben Mickey egy Liszt Magyar rapszódiáját vezénylő karmestert alakított.) Rajzfilmjei hemzsegtek a bohózati elemektől és szójátékoktól. Mivel a nézőközönség jelentős részét gyerekek tették ki, Mickey egér mindig egyenes jellemű és becsületes maradt, szemben a folyton civakodó és izgága Donald Kacsával, aki bajt bajra halmozott. 1955-ben a Disneyland megnyitásán Mickey Mouse főszerepet kapott, az élményparkba látogatók ereklyeként vitték haza a vele készült képeket. Az amerikai elnökök életében is fontos helyre került, Harry Truman óta, Lyndon B. Johnson kivételével, minden amerikai elnökkel találkozott. Barack Obama így nyilatkozott a „csúcstalálkozó előtt”: „Érdekes lesz a világ vezetői közül olyasvalakivel összefutni, akinek nagyobb a füle, mint az enyém.”
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A sorozatban bemutatott Disney mozifilmek, egyebek mellett a Bambi vagy a Csipkerózsika hamarosan ellopták a rivaldafényt a népszerű egértől, ami a mozipénztáraknál is megérződött. Utolsó rövidfilmje, a The Simple Things, 1953-ban készült, majd harminc év hallgatás után, 1983-ban láthatta újra a közönség a Mickey’s Christmas Carol című rövid játékfilmben. Miközben félig nyugdíjba vonult, fülei még a 21. században is a leghíresebb kulturális ikonok közé tartoznak, és divattervezők egész sorát ihlették meg: a Szex és New York egyik epizódjában például Sarah Jessica Parker mellkasán feszültek, legutóbb Minnie egér öltött haute couture-t, a Lanvin divatház ruhakölteményét.
Ötvenedik születésnapján helyet kapott a hollywoodi hírességek sétányán, csillaga a Hollywood Boulevard 6925. alatt található. A rajongók természetesen képregény formájában is találkozhattak Mickeyvel, az új időkhöz alkalmazkodva video- és számítógépes játékokban is szerepet vállalt. A legfiatalabb korosztálynak ma sem kell nélkülöznie a fehér kesztyűs sztárt: 2013-ban visszatért a képernyőre, ugyanis a Disney filmstúdió rajzfilmsorozatban élesztette fel egyik legnépszerűbb rajzfilmhősét a Disney tévécsatornán.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek / 12. A középkor és a kora újkor kultúrája (művelődés és írásbeliség a középkorban, romanika, gótika, reneszánsz, barokk)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/773.jpg)
12. A középkor és a kora újkor kultúrája
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Nem volt elragadtatva a ferences szerzetes, aki a tatárjárás után a mongolok fővárosába látogatott
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- A középkorban sem volt mindig stigma „bűnben élni”
- „Legnagyobb ellensége” fejezte be a Szent Péter bazilika tervezőjének életművét
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Habár meggazdagodott műveiből, munka közben csak kenyeret és vizet fogyasztott Michelangelo
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- Donatello híres Dávid-szobrát eredetileg a firenzei dómba szánták
- 10 tény a Mona Lisáról
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/062b595874e4bcb0b118980e80a294b2.jpg)