Néhány romantikus epizód ellenére nagyrészt erőszakkal zajlott az Újvilág meghódítása
2021. április 19. 11:29 Múlt-kor
Korábban
A romantikus köd szertefoszlik
Pocahontas és Sir John Rolfe házassága csupán romantikus epizódot jelentett az indiánok és a telepesek rövid múltra visszatekintő, ám súlyos ellentétekkel terhes kapcsolatában. 1617 márciusában, egy nappal azelőtt, hogy visszaindultak volna angliai, I. Jakab király udvarát is érintő körútjukból Amerikába, Pocahontas megbetegedett és váratlanul elhunyt. (Halálát himlő vagy tuberkulózis okozhatta.)
Rolfe ekkor úgy döntött – fiukat, Thomast hátrahagyva –, egyedül tér vissza Virginiába, ám 1622-ben, az indiánok és a telepesek közötti kiújult ellenségeskedés során egy indián támadásban életét vesztette.
Persze a virginiai telepesek addigi élete sem volt könnyű. A telepeseket szörnyű körülmények, elviselhetetlen szárazság várta az új hazában, a dendrokronológiai vizsgálatok szerint egy nagyjából 800 éves időszak hét legszárazabb esztendeje fogadta őket.
Az 1609–10-es „ínséges időkben” még rosszabb helyzetbe kerültek, és az 500 érkezőből mindössze 61 élte túl ezt az időszakot; a telepesek – a legújabb kutatások szerint – még a kannibalizmustól sem riadtak vissza a túlélés egyre halványodó reményében.
Jamestownban és környékén állandó konfliktus dúlt a gyarmatosítók és az indiánok között, amit csak tetézett, amikor az angolok a póheten törzsfőnököt I. Jakab király alkirályává akarták koronázni, és arra kérték, hogy menjen Jamestownba „az apjához” – akkor a bennszülöttek megsejtették, hogy jogtalanul vazallusukká akarják őket tenni. Az indiánoknak elegük lett és felkelést szítottak.
A leszámolás napja 1622. március 22-ének reggelén vette kezdetét. Az indiánok sorra megtámadták a James folyó mentén fekvő ültetvényeket és településeket, majd közel háromszáz gyarmatosítót – az angolul beszélő telepesek mintegy negyedét-harmadát – meggyilkolták, s bár az 1608–1624 között az ideérkező mintegy 6000 telepesből csak 3400-an maradtak, az angolokat nem tudták elűzni. Londonban őrjöngtek az emberek, a gyarmatosítóknak kiállítottak egy kiváltságlevelet, amely feljogosította őket a tömeggyilkolásra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nőtörténet
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Csak az anyasággal válhattak szabad nőkké a szultán ágyasai
- Naponta csodálhatták anyjuk bátorságát Zrínyi Ilona gyermekei
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap