Négyezer éves családi viszályról mesélhetnek az egyiptomi múmiatestvérek maradványai
2018. január 17. 08:35
Khnumnakht és Nakhtankh múmiájára egy, a világhírű egyiptológus, Flinders Petrie által vezetett ásatáson bukkantak rá 1907-ben, Egyiptomban. Az elmúlt években lefolytatott vizsgálatok alapján úgy tűnik, a testvérek nem pontosan olyan viszonyban álltak egymással, ahogy felfedezésükkor gondolták.
Korábban
A két múmia sírját több mint 100 évvel ezelőtt Deir Rifehben, Kairótól 400 km-re délre találták meg, és elnevezték a „két fivér sírjának”, miután a szarkofágon található feliratokból kiderült, mindketten egy helyi elöljáró fiai voltak.
A Manchesteri Egyetem kutatói által végzett DNS-vizsgálatok azonban feltárták, hogy míg Khnumnakht és Nakhtankh édesanyja közös volt, édesapjuk nem. Ez volt az első olyan, egyiptomi múmiákat érintő kutatás a világon, amelyben az anyától származó mitokondriális, valamint az apától származó Y-kromoszóma DNS-t is felhasználtak. A tudósok bizonytalanok a tekintetben, hogy az egyik fiút örökbe fogadták-e vagy édesanyjuk félrelépett, és az ebből a viszonyból született fiú valódi származását sohasem fedték fel.
Mint Dr. Konstantina Drosou, a Manchesteri Egyetem Föld- és Környezettudományi Tanszékének a DNS-szekvenálást elvégző kutatója elmondta: „Ez egy hosszú és fárasztó utazás volt, de végre itt vagyunk. Nagyon hálás vagyok, amiért egy kicsi, ám annál fontosabb darabot hozzá tudtunk tenni a nagy történelmi kirakóshoz, és biztos vagyok benne, hogy a testvérek büszkék lennének ránk. Ezek a pillanatok elhitetik velünk, hogy bízhatunk az ősi DNS-ben.”
A régészek egy ideje már gyanították, hogy a testvérek nem pontosan olyan viszonyban álltak egymással, ahogyan felfedezésükkor gondolták. Bár a koporsóikon található képek azonosnak tűnnek, csontjaik azonban különböztek. Amikor 1908-ban a sírok teljes tartalmát Manchesterbe szállították, és az első brit női egyiptológus, Dr. Margaret Murray vezette tudóscsoport kicsomagolta a testvérek múmiáját, azt találták, hogy a csontvázak morfológiai tulajdonságai nagyon különböznek egymástól, ami pedig az először feltételezettnél lazább családi kötelékekre utalt.
Hogy megbizonyosodjanak arról, milyen kapcsolat volt a két férfi között, a tudósok 2015-ben kezdtek neki vizsgálatuknak. Miután szekvenálták a fogakból kivont DNS-eket, kiderült, hogy Khnumnakht és Nakhtankh az M1a1 mitokondriális haplotípusba tartozik, ami anyai rokoni kapcsolatra utal. Az Y-kromoszóma szekvenálás során – bár a vizsgálat kevésbé részletes képet mutatott – a kutatók a mintákban található eltérések alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a testvéreknek nem ugyanaz lehetett az édesapjuk.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap