Miután megküzdöttek függetlenségükért, az I. világháború után újra idegen uralom alá kerültek az arabok
2021. július 19. 18:29 Múlt-kor
Korábban
A háború szele
Az 1913-ban Párizsban ülésező Első Arab Kongresszus nagyobb autonómiát követelt az arab nyelvű népességnek az Oszmán Birodalmon belül. Bár az arab nacionalizmus különösen Szíriában talált támogatókra, mégis a közös oszmán tudat vagy a pániszlamizmus legalább olyan erős eszméknek bizonyultak, mint a pánarab gondolat.
Miután az oszmánok váratlan sikert értek el a Dardanelláknál vívott csatában 1915-ben, a brit hadvezetés úgy döntött, hogy bármi áron, de ellent kell tartani az oszmán haderőnek, nehogy megtámadja a britek uralta Egyiptomot.
Ezért a Közel-Keletre küldték Thomas Edward Lawrence-et, vagyis Arábiai Lawrence-et, aki kiváló választásnak bizonyult. Másfelől Husszein bin Ali mekkai emír szembehelyezkedett az Isztambulban egyre nagyobb befolyást szerző ifjútörök vezetőkkel, és a fiának, Fejszálnak a vezetésével 1916 júniusában kirobbant az arab felkelés.
Husszeinnek számtalan törzsfővel és vezetővel kellett megegyeznie. Az arab társadalom törzsi rétegzettsége korántsem könnyítette meg a helyzetét, akadtak olyan törzsek, amelyek nem voltak hajlandóak egymás oldalán harcolni, mások pedig nem kívántak bizonyos távolságnál messzebbre menni az otthonuktól.
Arábiai Lawrence tökéletesen felismerte, hogy az így összekovácsolt laza szövetség alkalmatlan lenne arra, hogy a reguláris török csapatokat egy nyílt ütközetben megverje, ezért elsősorban arra törekedett, hogy irreguláris hadviselésre képezze ki az arabokat. A frontális támadások helyett a közel-keleti vasutak kerültek a célkeresztbe, hogy így akadályozzák meg az oszmán hadsereg mozgását, illetve utánpótlását.
A felkelést három parancsnok, Husszein három fia vezette: az Arab Északi Hadsereg hatezer fővel Fejszál parancsnoksága alatt, (itt szolgált Arábiai Lawrence is), az Arab Keleti Hadsereg kilencezer fővel Abdullah vezetésével, kiegészítve tevés alakulatokkal, tüzérséggel és lovassággal, valamint az Ali alá tartozó kilencezer fős Arab Déli Hadsereg. Fejszál a seregét kiegészítette kétezer kiképzett katonával, akik elsősorban az oszmán seregből dezertáltak. Bár a létszám tekintélyesnek tűnt, kevesebb mint tízezer puska állt rendelkezésükre.
Velük szemben ott állt a 23 ezer fős Negyedik Oszmán Hadsereg, Mehmed Kemál pasa vezetése alatt. Az arabokkal ellentétben az oszmán sereg még könnyű német Albatros D.III repülőgépekkel is fel volt szerelve. Komoly hátrányt jelentett azonban, hogy a Vörös-tengeren a brit flotta volt az úr, és a birodalom különféle területeiről sorozott katonák morálja is elmaradt a saját országért küzdő arabokétól.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Három kráter őrzi a tragikusan elhunyt Apollo-1 legénység emlékét a Holdon
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap