Milyen veszélyek lestek a viktoriánus kori London lakóira?
2016. február 2. 17:41
Korábban
Hasfelmetsző Jack
A viktoriánus kor leghíresebb rémtörténetéről szinte mindenki hallott. 1888 és 1891 között tizenegy prostituáltat öltek meg brutális kegyetlenséggel a londoni Whitechapel negyedben. Legkevesebb öt esetet a Hasfelmetsző Jack néven ismertté vált sorozatgyilkosnak tulajdonítanak. A gyilkos a tetteit ritka kegyetlenséggel követte el, sebészi pontossággal vágta ki az áldozatok szerveit. A gyilkosságok során elkövetett csonkítások egyre brutálisabbá váltak, a gyilkos az utolsó áldozat belső szerveit szinte teljesen eltávolította, szívét kitépte, az arcát pedig szétszabdalta. A Scotland Yard több száz levelet kapott ebben az időben. Az egyiket Hasfelmetsző Jack néven írták alá, míg egy másik csomag egy fél emberi vesét tartalmazott.
Az idők során – főként a bulvársajtónak köszönhetően – száznál több feltételezés született a Hasfelmetsző kilétét illetően: a legvadabb elmélet szerint betanított csimpánz volt, vagy kannibál, esetleg egy elmebeteg bába, vagy éppen az orosz titkosszolgálatnak az angol belügyi szerveket lejáratni akaró ügynöke. Gyanúba keveredtek ügyvédek, orvosok, költők, hentesek, szabadkőművesek, Gladstone miniszterelnök, valamint Viktória királynő unokája, Albert Viktor is, aki egy elmélet szerint azután kezdte meg bosszúhadjáratát, hogy egy prostituált megfertőzte szifilisszel.
Egy 2014-es vizsgálat szerint, amely során az egyik áldozat mellett talált sálon lévő DNS-t elemezték, a sorozatgyilkos egy Whitechapelben élő, fodrászként dolgozó lengyel bevándorló, Aaron Kosminski volt. A valódi tettes arca azonban minden bizonnyal örökre rejtély marad.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap