Mi lett a II. világháború után a döbbenetes mennyiségű fegyverzettel?
2018. november 27. 17:51 Múlt-kor
Korábban
Sérült, javíthatatlan – bűnös?
Sok esetben a harcban megsérült felszerelés a továbbiakban használhatatlanná vált. Ez különösen a hajók és repülőgépek esetében volt igaz – egy több száz méter mélyre süllyedt hajó, vagy egy nagy sebességgel a földbe csapódott repülőgép szinte semmire sem volt jó, és sok esetben hozzájuk sem lehetett férni. Ilyen volt például a brit HMS Ark Royal nevű repülőgép-hordozó, amelyet Gibraltárnál ért német torpedótalálat 1941-ben, és napjainkban is mintegy 1000 méter mélyen nyugszik.
A harckocsik és más páncélozott járművek ezzel szemben egészen más esetet jelentettek. Sok sérült példányt még a harcok alatt elszállítottak a csatatérről, majd javítás után ismét szolgálatba helyeztek. Az ilyen járművek azonban a háború végére szinte teljesen elhasználódtak, és nem érte meg őket tovább hadrendben tartani.
A háború végén az is gyakran jelentett problémát, hogy az alkalmazott jármű-, illetve fegyvertípusok egy részének gyártása már évek óta nem folyt, és akár a gyártás eredeti helyszíne is elpusztulhatott időközben. Sok járműhöz vagy nem volt pótalkatrész és egyéb infrastruktúra, vagy a gyorsan átalakuló harctéren nem volt már helyük, mert teljesítményük nem volt megfelelő.
Ezek legfőképpen a német és japán felszerelésre voltak igazak, mivel a gyártókapacitást ezekben az országokban érte a legtöbb pusztítás. A vesztesek hadianyagait emiatt nem volt praktikus használni. Emellett szempont volt sok esetben az is, hogy ezek a fegyverek az elnyomás és gyűlölet eszközeivé váltak az emberek szemében, és használatuk negatív felhangokkal párosult.
Nem minden esetben játszott ez szerepet – az újonnan létrejövő Izrael például nagy számban alkalmazott a nyugati szövetségesek által ráhagyományozott, illetve becsempészett német és olasz fegyverzetet, Franciaország pedig számos Pz.Kpfw. V. („Párduc”) nehéz harckocsit tartott rendszerben, mígnem 1949-ben le tudta váltani őket a saját fejlesztésű (ámbár igen sikertelen konstrukciójú) ARL–44 nehéz harckocsival. Libanon vásárolt néhány olasz SM 79 közepes bombázót, amelyekhez igen olcsón tudott hozzáférni a második világháború után, ezek azonban a pótalkatrészek és más, a karbantartáshoz szükséges eszközök hiánya miatt hamar leselejtezésre kerültek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap