Mesterségük címere: Budapest – akiknek a főváros legkiemelkedőbb épületeit köszönhetjük
2020. július 6. 16:48 Ács Tibor Adrián
Korábban
Schulek Frigyes (1841–1912)
A felvidéki családból származó Schulek még harmincéves sem volt, amikor az ulmi székesegyház restaurációs munkáira szóló felkérést visszautasította: tudását a hazai műemlékek megőrzésére kívánta fordítani. Először kőművessegédként ismerkedett a mesterséggel, majd akadémiai tanulmányait Bécsben végezte. Alapítója és építésze volt az 1872-ben létrehozott Műemlékek Országos Bizottságának. Az ország első restaurátora lett, számos vidéki templom helyreállítását irányította, miközben tanított a Műegyetemen.
A századfordulóra hazánk egyik legismertebb gótikus alkotása, a Mátyás-templom olyan rossz állapotban volt, hogy újjáépítése elkerülhetetlenné vált, helyreállítását Schulek Frigyes végezte. A gótikus hatást az építész azzal fokozta, hogy a szomszédos épületek helyére, a várhelyi sáncok mentén 1899 és 1902 között megépítette a fő művének számító neoromán stílusú Halászbástyát, amely a mai napig Budapest egyik leglátogatottabb objektuma. A néhány évvel később átadott János-hegyi Erzsébet-kilátó is az ő alkotása.
A Halászbástya az elnevezését az alatta egykor elterülő Halászvárosról kapta. A középkorban a halászok a Mátyás-templom melletti térség piacára vitték portékáikat, szükség esetén pedig a várfalat és a hozzá tartozó bástyát védték az ellenséges betörés elől. A főváros arculatát meghatározó építmény kőtornyai a hét vezért szimbolizálják, grandiózus lépcsője pedig a tervező, Schulek Frigyes nevét viseli.
Lechner Ödön (1845–1914)
„Mint távoli ideál, mindig egy magyar nemzeti stílus megalkotása lebegett előttem” – vallotta a magyar szecesszió megteremtője. Lechner pesti téglagyáros fiaként született, ennek köszönhetően korán megszerette a kerámiák különböző technikáit. Az építészmesterséget a berlini akadémián sajátította el. Lechner jó barátságot ápolt Zsolnay Vilmossal – épületeihez rendszerint hozzákapcsolódnak a Zsolnay-díszítőelemek –, akivel 1889-ben Angliába utazott, hogy a Victoria és Albert Múzeum indiai kerámiáit tanulmányozzák.
Ezen az angliai úton alakult ki benne az a meggyőződés, miszerint az építészetet a népművészethez visszanyúlva lehet csak megújítani és kivezetni a történelmi korokhoz ragaszkodó eklektika útvesztőjéből. Virágok, angyalszárnyak, pikkelyes sárkányfarkak, szívek, indák, allegorikus figurák díszítik épületeit, rendszerint olyan motívumok, amelyek az épületek rendeltetésére is utalnak. Elsőként a Balettintézetként ismert Andrássy úti Dreschler-palota épületén alkalmazta ezeket az elemeket. Az Iparművészeti Múzeum, a Földrajzi Intézet, a Hold utcai Postatakarékpénztár épülete a lechneri életmű legjavát jelentik.
A magyar szecessziós építészet egyik legszebb példája a Lechner Ödön és Pártos Gyula által tervezett Iparművészeti Múzeum az Üllői úton. A színes, keleties stílusjegyeket hordozó épületet 1896-ban a „cigányprímás palotájának” gúnyolták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Középkor
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét
- Az Eufrátesztől a Magyar Királyságig tartott a kétszer is trónra ültetett II. Mehmed birodalma
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Nemcsak prédikált, a pestisben szenvedőket is gyógyította Sziénai Szent Katalin
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap