Mérgező gyermekjátékoktól a halálos tapétákig – a viktoriánus otthonok öt rejtőzködő gyilkosa
2017. augusztus 10. 08:28
Nagy-Britanniában a viktoriánus korszakban megfigyelhető tudományos fejlődés az otthonokban is éreztette hatását. Egyre-másra jelentek meg az élet valamely szegmensét megkönnyítő, kényelmet kínáló, vagy egyszerűen csak a ház tetszetősebbé tételéhez hozzájáruló termékek, amelyek azonban számos veszélyt is hordoztak magukban. Következzen öt tárgy a viktoriánus otthonok legkellemetlenebb kellékei közül.
Korábban
Mérgező tapéták
Az olaj- és gázlámpák megjelenése, valamint az ablakadók eltörlése azt eredményezte, hogy a viktoriánus kori középosztály mély, élénk színekkel dekorálhatta ki otthona falait (mivel azokat immár láthatta is). A briteken egyfajta tapétamánia lett úrrá. Míg 1834-ben mintegy egymillió tapétát adtak el, 1874-ben már 32 milliót. A korban különösen közkedveltnek számított a Scheele-zöld (más néven svédzöld vagy arzénzöld) nevű élénk színárnyalat, amelyet részszulfát ammónium-hidroxidos oldatát arzénsavval reagáltatva állítottak elő.
Az arzén- és réztartalmú anyag ily módon mérgező lehetett, erről azonban csak kevés fogyasztónak volt tudomása. A Times becslése szerint a viktoriánus otthonokban összesen mintegy 100 négyzetmérföldnyi arzéntartalmú tapétát ragasztottak fel a falra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap