Mérgező búvárruhával és robbanó tengeri csigával is tervezte a CIA Fidel Castro megölését
2021. február 5. 08:05 Múlt-kor
2011 végén Hugo Chávez szavai bejárták a világsajtót. A venezuelai elnök azt sejtette, hogy a több baloldali latin-amerikai politikus szervezetében is kimutatott rákos megbetegedések mögött az Egyesült Államok ténykedései állhatnak. A kijelentést kevesen vették komolyan, az amerikaiak visszataszítónak nevezték a vádakat, azonban a hír kapcsán sokaknak eszébe jutottak olyan korábbi amerikai akciók, amelyek az 1960-as években Fidel Castro ellen irányultak. A kubai vezér hatalmának megdöntése érdekében született tervek mellett olyan elképzelések is napvilágot láttak, amelyek egyenesen Castro meggyilkolására irányultak.
Korábban
Amerika az amerikaiaké!
Az Európától való elszigetelődés – már George Washington elnök által is szorgalmazott – elvét James Monroe elnök (John Quincy Adams külügyminiszter segítségével) 1823-ban fogalmazta meg elsőként radikálisan. Röviden és tömören: az USA az európai beavatkozást nem nézi jó szemmel Latin-Amerikában, ugyanis a térség egyre fontosabb szerepet kapott az a külpolitikájában.
Ez a XIX. század egyik meghatározó külpolitikai alaptételévé vált, és később is sarkalatos szerepet játszott az ország céljainak meghatározásában. Ebből kifolyólag nagyban befolyásolta az Egyesült Államok latin-amerikai országokkal, köztük Kubával való kapcsolatát.
A Monroe-elv az európai „betolakodással”, befolyással szembeni félelemből született. Ezt több európai állam tervei, vagy vélt tervei táplálták, köztük a britek kereskedelmi ambíciói az Újvilágban, a spanyol birodalom esetleges visszaállítása, vagy egy francia beavatkozás Latin-Amerikában. Azonban hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a megfogalmazott tételeket az Egyesült Államok nem tudja elfogadtatni az európai hatalmakkal: lásd például a francia beavatkozást Mexikóban és I. Miksa trónra ültetését az 1860-as években.
Jelentős változás állt be a doktrína értelmezésében 1904-ben, amikor Theodore Roosevelt hosszútávon meghatározó kiegészítést tett a Monroe által megfogalmazott elvekhez. Az elnök azt hangsúlyozta, az Egyesült Államok felelőssége, hogy közbelépjen a nyugati féltekét (az európai hatalmak által) veszélyeztető tevékenységek idején, illetve beavatkozzon Latin Amerikában, amennyiben a dolgok „nem a megfelelő módon” zajlanak és szükséges egy „civilizált” hatalom intervenciója.
A Monroe-elv eredeti célja, az európai befolyás korlátozása itt kiegészült és alapot adott az amerikaiak nyugati féltekén történő beavatkozására, amely már egyértelműen az Amerikai Egyesült Államok érdekterületének számított. Tehát míg az európaiaknak megtiltotta a régióban történő intervenciót, az Egyesült Államok vezető szerepét határozta meg, alapot teremtve a többszöri, akár katonai akcióra is a régióban (például Mexikóban, Haitin és a Dominikai Köztársaságban 1914 és 1917 között).
Az USA és Latin Amerika viszonyában a harmincas években és a második világháború alatt az agresszívabb politikát a „jószomszédi” váltotta fel, amely latin-amerikai szempontból pozitív fejlemény volt, és amely a Monroe-doktrína multilaterális alkalmazását tette lehetővé. Azonban a kapcsolatok javítására tett kísérleteket alapvetően megrázta a második világháborút követő kétpólusú világrend kialakulása: ennek keretében az USA Latin-Amerikával való kapcsolata csakis hidegháborús kontextusban volt értelmezhető.
Ekkoriban a legfőbb cél az volt, hogy a nyugati féltekén megakadályozzák a kommunizmus és a Szovjetunió befolyásának elterjedését, illetve hogy megállítsanak egy esetleges „dominó effektust”, ahol a kommunizmus országról országra terjedhetne a régióban. Kuba korábban is kiemelt helyet foglalt el az Egyesült Államok politikájában (esetleges tervekkel annak annektálására), azonban a hidegháborús környezetben szerepe – részben közelsége miatt – felértékelődött. Ez még inkább igazzá vált 1959-et, Fidel Castro hatalomra jutását követően.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Az egykori vár egyik bástyájának maradványaira bukkantak Zalaegerszegen 11:24
- Ha másban nem is, a balatoni hajózás kérdésében egyetértett Széchenyi és Kossuth 09:50
- Bajosan fért volna be az ebédlőbe az angol ügyvéd különös árverési zsákmánya 09:05
- Lenézte a motorkerékpárokat a legendássá váló Darázs tervezője tegnap
- 10 érdekesség Liszt Ferencről tegnap
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét tegnap
- Péntektől láthatók 2023 legkiválóbb sajtófotói a Magyar Nemzeti Múzeumban tegnap
- Egy lengyel és egy magyar huszár hozta létre az Egyesült Államok ütőképes lovasságát tegnap
