Merészen szakít a hagyománnyal a PIM új Petőfi-kiállítása
2023. január 16. 11:21 MTI
Költő lenni vagy nem lenni címmel ünnepélyes keretek között pénteken megnyílt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) új, állandó Petőfi-kiállítása, amely az életmű főbb problémaköreit megidézve mutatja be Petőfi Sándor alakját.

Kép forrása: MTI / Balogh Zoltán
Korábban
A megnyitó ünnepségen köszöntőt mondott Csák János kulturális és innovációs miniszter, aki arról beszélt: amitől mi magyarok vagyunk, Babits szavaival, az szellemi jelenség és lelki örökség.
„Ez az, amit nekünk hordoznunk kell, ezzel tartozunk az 1100 éve itt élt magyaroknak és a következő évezredben itt élőknek is” – mondta.
A miniszter szavai szerint a „magyar géniuszt” az Isten, család, haza, valamint a szabadság, egyenlőség és testvériség jellemzi.
„Ez az a magyar szellemi örökség, amit meg kell őriznünk” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a magyar géniusz személyekben testesül meg, ezért fontos a kultúra és a tehetséggondozás. „Ezért méltó és igazságos, hogy a kormány 2023-at Petőfi Sándornak és az ő nemzedéke, kortársai által képviselt magyar géniusz ünneplésének szenteli” – mondta.

Az ünnepségen köszöntőt mondott még Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója is, aki egyebek mellett arról beszélt, hogy a teremtő magyar erő titkának két kulcsfogalma köthető Petőfihez, a szabadság és a szerelem.
Kalla Zsuzsa, a PIM gyűjteményi főigazgatóhelyettese, a kiállítás kurátora beszámolt arról, hogy az kiállítással együtt a felújított közönségforgalmi terek és a Károlyi-kerttel egybenyitott múzeum udvara is megnyílik a látogatók előtt szombaton.
Felidézte, hogy az utóbbi évben egyszerre zajlott a PIM-nek otthont adó Károlyi-palota rekonstrukciója és az új Petőfi-kiállítás építése.
A felújításra mintegy 2 milliárd forintot, a tárlatra pedig 150 milliót fordított a múzeum.
Kiemelte: a tárlat merészen szakítva a hagyománnyal, nem a kultikus, mindenki által ismert életrajzra épül. A tárlaton olyan motívumok jelennek meg, amelyek kiemelt helyet foglalnak el Petőfi műveiben. „Arra voltunk kíváncsiak, hogy, hogyan indokolják a szövegek Petőfi üstökös pályáját” – magyarázta, hozzátéve, hogy az életmű témái és ezek korszakba ágyazottsága kerül a kiállítás fókuszába.
Elmondta azt is, hogy az állandó kiállítás végén egy ideiglenes tárlat is helyet kapott, amely a PIM korábbi Petőfi-kiállításait idézi meg.
A PIM új Petőfi-kiállítása szombaton nyílt meg a látogatók előtt.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Váratlanul érte a németeket a Moszkvát védő szovjet sereg ellentámadása 15:05
- A hangját vetette be a nácik ellen a háború alatt Marlene Dietrich 14:20
- Budapesten tanácskoznak a múzeumok jövőjéről az etnográfia nemzetközi képviselői 13:18
- A Bermuda-háromszögben eltűnt repülők mentésére küldött hidroplánnak is nyoma veszett 09:50
- Ritka festmények, kerámiák és a magyar történelem relikviái a BÁV 82. Művészeti Aukcióján 08:40
- 3000 receptes szakácskönyvet is kiadott A három testőr szerzője 08:20
- Több ezren haltak bele a Londonra ereszkedő szennyes füstfellegbe tegnap
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget tegnap