Megújult a várpalotai Thury-vár
2015. március 12. 11:07 MTI
Megújult a várpalotai Thury-vár udvara, új festőműhelyt és vetítőtermet alakítottak ki a létesítményben 142 millió forintos uniós fejlesztés eredményeként - mondta a város polgármestere a szerdai átadó ünnepségen, ahol Kövér László, az Országgyűlés elnöke is jelen volt.
Korábban
Talabér Márta polgármester (Fidesz-KDNP) kiemelte, hogy a beruházás eredményeként megújult a várudvaron lévő egykor működő középkori kút is. Hozzátette: az új festőműhelyben a reneszánsz-kori technikákat ismerhetik meg az érdeklődők, az újonnan kialakított vetítőteremben pedig a Thury-vár ostromát bemutató animációs filmet tekinthetik meg. Az új kiállítótérben korabeli kínzó-, vallató eszközöket mutatnak be.
A polgármester felidézte: a munkálatok 2014 nyarán kezdődtek. Mint mondta, Várpalota épített régmúltjából nem sokat hagyott meg a szocializmus, a mezővárosi arculatot a modern szocialista iparvárosé váltotta fel. A vár azonban túlélte a törököt, a két világháborút és az azt követő időszakot egyaránt - tette hozzá.
A most átadott megújult létesítmény lesz a központi helyszíne a Diadal Napjának, mely Thury György 450 éve véghezvitt diadalának állít emléket. Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerint a beruházás példázza, hogy Thury György egykori végvári vitéznek méltó utódai élnek ma Várpalotán. Úgy vélte, ez a nap a "jelenkor elkötelezett várpalotai polgárainak diadalának napja is: a cselekvés diadala a tétlenség fölött".
"A történelem során a magyarok ellen elkövetett birodalmi merényletek egyike, hogy elpusztították seregnyi gyönyörű várunkat" - mondta Kövér László, hozzátéve: ezért külön öröm, ha újjáépül valamelyik várunk. Az Országgyűlés elnöke felidézte: a palotai vár lerombolását I. Lipót császár 1702-ben rendelte el, de a Rákóczi-szabadságharc megakadályozta az elpusztítását.
Kövér László azt mondta, akik ma várépítésbe kezdenek, azok hosszú távon gondolkodnak. Hozzátette: ott érezzük jól magunkat, ahol az emberek, a közösségek szeretnek kézzel foghatót alkotni, jó érzés tudni, hogy Várpalota olyan város, ahol ilyen emberek élnek. Megjegyezte, hogy a felújított vár egy nagyszerű közösségi tér lett, ahol lehet várjátékot, színdarabot és filmet nézni, igényes zenei műsorokat hallgatni, múltidéző kiállításokat szemlélni.
Pappné Csővári Zsófia, a Thury-vár Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a fejlesztés során a vár ajándékboltja is megújult, színházi öltözők és a parkolót a főbejárattal összekötő gyalogút épült, valamint mobil színpadot, nézőtéri székeket és új hangtechnikát is vásároltak. A beruházás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség az Új Széchenyi Terv Közép-dunántúli Operatív Program keretén belül valósult meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap