Mégsem lesz Bécsben szobra Ho Si Minhnek
2017. február 27. 11:24 MTI
A bécsi városvezetés mégsem állít mellszobrot Ho Si Minh néhai vietnami kommunista vezetőnek, miután az ügy nagy közfelháborodást keltett az osztrák fővárosban. Csaknem tíz évvel ezelőtt a Dunaparkban Michael Häupl bécsi főpolgármester Che Guevara kubai miniszter, kommunista forradalmár mellszobrát leplezte le.
Korábban
Az Ausztria-Vietnam Társaság (GÖV) elnökének korábbi bejelentése szerint a Vietnam és Ausztria közötti diplomáciai kapcsolat fennállásának 45. évfordulója alkalmából Vietnam az osztrák fővárosnak ajándékozna egy Ho Si Minh-ről készült szobrot, amelyet az eredeti tervek szerint a bécsi Dunaparkban (Donaupark) állítanának fel. A két ország közötti kulturális és gazdasági kapcsolatokat ápoló társaság azt tervezi, hogy a kommunista vezetőről szóló szimpóziumot is tart az év során.
A Die Presse című konzervatív osztrák lap az 1997-ben megjelent A kommunizmus fekete könyve című kiadványra hivatkozva azt írta, hogy Ho Si Minh a becslések szerint mintegy egymillió ember kivégzéséért felelős. A legtöbb bírálat azzal kapcsolatban érkezett, hogy a szociáldemokrata és zöldpárti bécsi városvezetés beleegyezett a szobor felállításába. Andreas Mailath-Pokorny, a város szociáldemokrata kulturális tanácsosa a Die Pressének nyilatkozva azt közölte, hogy a döntést ismételten meg kell vizsgálni, és leállíttatta a projektet. A Zöldek pártja pedig közleményben határolódott el a szobor felállításától.
Peter Jankowitsch, a GÖV vezetője, korábbi szociáldemokrata külügyminiszter nem osztja a bírálatokat. Úgy vélte, hogy a diplomáciai kapcsolatok keretében nehéz "egy nemzeti szimbólumot kereken elutasítani". Indoklása szerint Ho Si Minh Vietnam számára nemzeti hős, akárcsak Ferenc József az Osztrák-Magyar Monarchiában. Egyúttal nevetségesnek nevezte azt az állítást, hogy Ho Si Minh tömeggyilkos volt. Az Osztrák Néppárt (ÖVP) bécsi szervezetének vezetője, Gernot Blümel "igencsak különösnek" nevezte, hogy szobrot akarnak állítani egy olyan "kétes történelmi személyiségnek", mint Ho Si Minh. A párt kultúráért felelős szóvivője, Maria Fekter farsangi tréfának nevezte a történteket.
"Úgy tűnik, hogy a Dunapark kommunista tömeggyilkosok emlékhelye lesz" - mondta Norbert Hofer, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnökhelyettese. A Die Presse felidézte, hogy csaknem tíz évvel ezelőtt a Dunaparkban Michael Häupl bécsi főpolgármester Che Guevara kubai miniszter, kommunista forradalmár mellszobrát leplezte le. A lap megjegyzi, hogy a baloldaliak szabadságharcosként tisztelik, másrészről pedig több száz kubai gyilkosaként tekintenek rá, és ellenfeleinek kivégzésével vádolják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap