Csökkent a németek háború utáni kitelepítését helyeslők aránya Csehországban
2017. január 13. 08:33 MTI
Csehországban csökkent azok aránya, akik igazságosnak tartják a németek 2. világháború utáni kitelepítését az országból - derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.
Korábban
A prágai CVVM közvélemény-kutató intézet 2016 novemberében készített felmérése szerint a megkérdezettek 37 százaléka gondolja, hogy a németek kitelepítése helyes volt. Másfél évtizede, 2002-ben még 64 százalék vallotta ezt a véleményt. Az egykori kitelepítést elsősorban az idősebbek, a kisebb városok és falvak lakói, a nehezebb körülmények között élők, valamint a kommunista párt és a szociáldemokrata párt hívei tartják továbbra is igazságosnak - állapította meg a CVVM.
A megkérdezettek 25 százaléka szerint a kitelepítés igazságtalan volt, de a múltat le kell zárni. 2002-ben ezt a véleményt 18 százalék vallotta. Ugyanakkor 13 százaléknak az a véleménye, hogy Csehországnak ezért bocsánatot kellene kérnie a németektől, míg 4 százalék kártalanítást is nyújtana a kitelepítetteknek, illetve visszaadná elkobzott vagyonukat. 2002-ben ez az adat 3, illetve 1 százalék volt. A megszólítottak 25 százaléka nem válaszolt, illetve kijelentette: nem érdekli a téma.
A Benes-dekrétumokról, amelyek alapján a németeket kitelepítették, az emberek 43 százaléka véli úgy, hogy továbbra is érvényben kell maradniuk. A megszólítottak 12 százaléka megszüntetné érvényességüket, míg 45 százalék úgy válaszolt, nem tudja. Másfél évtizede ezek az adatok 71 százalék, 4 százalék és 25 százalék voltak.
A régió felmérésben szereplő országai közül - Szlovákia, Lengyelország, Németország, Ausztria és Magyarország - a csehek azt gondolják, hogy a csak a cseh-német kapcsolatokra vannak jelentős negatív hatással a Benes-dekrétumok. Németország esetében a megkérdezettek 39 százaléka, Ausztria esetében 12 százaléka vallja ezt. Magyarország esetében a megkérdezettek 5 százaléka lát negatív, 4 százaléka pozitív hatást, 57 százalék szerint a dekrétumok semmilyen hatással nincsenek a viszonyra, míg 34 százalék nem tudja.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
A Benes-dekrétumok alapján a csehszlovákiai magyarokat érintő háború utáni negatív intézkedések - szlovák-magyar lakosságcsere, csehországi kitelepítés és reszlovakizáció - megítélésével a cseh felmérés nem foglalkozott. Csehszlovákia 1992-es megszűnése, az önálló Csehország és Szlovákia létrejötte után Prága a korábbi csehszlovákiai magyar-kérdést Pozsony kompetenciájaként kezeli, s csak a szudétanémetekkel foglalkozik.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Szovjetunió](/ih0Ax/label/.cut-640x400/28.jpg)
Szovjetunió
- Kíméletlenül ki akarták törölni a szovjet történelemből Budanova pilótanő emlékét
- Még a cári család személyzetének sem kegyelmeztek a bolsevikok
- A kurszki csata veszteségeit már nem tudta kiheverni a német hadsereg
- Számos elmélet született, de még mindig nem oldódott meg a Gyatlov-rejtély
- Csokoládé is hullott az égből a blokád alá vont Nyugat-Berlinre
- A szimbólumokra is nagy gondot fordítottak a Barbarossa hadművelet megtervezői
- Termonukleáris háború kitörésétől védte meg a világot a forródrót
- A harctéren remekül, a politikában viszont rosszul teljesített Zsukov marsall
- Kis híján a világűrben ragadt az első női űrhajós
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap