A vörösterror 133 napja

Meglepő tények Mohamedről

2015. szeptember 2. 14:33

Minden idők egyik legnagyobb befolyású alakja volt Mohamed próféta, nevét szerte a világon mindenki ismeri. De mit tudunk róla, az emberről, az első muszlimról? Néhány tényen sokan meglepődnek majd.


Árva volt. Az apja úgy halt meg, hogy nem is tudta, fia született. Mohamedet születése után – az akkori szokásoknak megfelelően – beduin családoknak adták, és csak ötéves korában került vissza édesanyjához Mekkába. Nem sokkal később Mohamed édesanyja is meghalt. A fiatal Mohamedet nagybátyja gyakran magával vitte kereskedő útjaira. Annyit biztosan tudunk, hogy később tevekaravánoknak kezdett dolgozni Damaszkuszban.

Idősebb nő volt a felesége, ami rendkívül szokatlannak számított. A 25 éves Mohamed a 40 éves, özvegy Khadiját vette el feleségül, aki az akkori munkaadója volt. A nő volt, aki férjül kérte az ifjút. Egyes tudósok szerint a „gazdag özvegy” szindróma fedezhető fel abban, hogy Mohamed igent mondott, de egyre inkább bebizonyosodott, hogy igaz és mély szerelem volt a házasok között. 24 évig, az asszony haláláig éltek együtt, monogám kapcsolatban, ami szintén ritkának számított. Mohamed 13 évvel későbbi haláláig gyászolta Khadiját, és későbbi kilenc felesége sem tudta feledteti elvesztését.

Soha nem étkezett egyedül, csak társaságban. Rendszeresen látogatta a betegeket és a szegényeket. Csak akkor lépett be vendégként bárkinek a házába, ha előtte arra engedélyt kapott.

Először kétségbeesett saját prófétaságán. Megijedt az első látomásaitól, amelyet 610-ben, egy Mekka-közeli hegyen észlelt. Akkor 40 éves volt. Éppen erős fájdalmai voltak, azt hitte, a halálán van. Amikor jobban lett, meggyőzte magát, hogy illúzió volt minden mondat, amit hallott a megjelenő angyaltól: „Olvass!”. Mohamed azt felelte, sem írni, sem olvasni nem tud.

Utód nélkül halt meg. Mohamed próféta úgy halt meg, hogy életében még nem jelölte ki a követőjét: fiai bár születettek, gyermekkorukban meghaltak.

Mohamed halála után állították össze a Koránt, a Szent könyvet, Istennek Mohameden keresztül kinyilatkoztatott szavait. A Spektrum új sorozata 3 estét szentel Mohamed prófétának, szeptember 2. és 4. között, este 22:00 órakor.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Zarándokok a mekkai nagymecsetben a haddzs idejénJelenetkép a "Mohamed próféta élete" című Spektrum-sorozatbólFőbb törzsek Mohamed idejében

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!