Az egyik legősibb Korán-kéziratra bukkanhattak
2015. július 22. 13:25 MTI
Az egyik legrégebbi Korán-kéziratot találták meg brit kutatók a Birminghami Egyetem könyvtárában, a két pergamenlap i. sz. 600 körül keletkezett. Az ősi írás így akár abból az időből is származhat, amikor Mohamed próféta (570-632) élt
Korábban
Az egyetem szerdán kiadott közleménye szerint 95,4 százalékos a valószínűsége annak, hogy a kézirat 568 és 645 között keletkezett. Ezt az Oxfordi Egyetem egyik laboratóriumának radiokarbonos vizsgálatával állapították meg. Az ősi írás így akár abból az időből is származhat, amikor Mohamed próféta (570-632) élt, ezzel a muzulmán szent könyv egyik legrégibb kéziratának számíthat.
"A felfedezés sokat segíthet a Korán történetének tanulmányozásában. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy városunkban ilyen fontos történelmi dokumentumot őrizhetünk" - hangsúlyozta Susan Worrall, a Birminghami Egyetem Cadbury kutatókönyvtárának vezetője. Tévedésből a kérdéses ősi pergameneket egy hasonló, a 7. század második feléből származó Korán-kézirattal kötötték egybe. A lapokra tintával, régi arab írással jegyezték fel a Korán 18-20. szúráját, vagyis fejezetét.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


1. Mezőgazdasági és ipari termelés, kereskedelem a középkorban és a kora újkorban
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Valóban összeomlott a holland gazdaság a 17. századi tulipánmánia után?
- Mekkora volt a 17. századi holland tulipánmánia okozta pénzügyi összeomlás?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Létezett-e a középkorban „turkáló”?
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Szent Teréz teste több mint 400 év után is épségben: tudósok vizsgálják a csodát 16:43
- Átírja a múltat a nemek szerinti régészet? 15:31
- Álom és rémálom között – A Tanácsköztársaság árnyékában 15:02
- Véres billentyűk: Az elefántcsont-kereskedelem rejtett ára 14:03
- A rabszolgaság eltörléséhez hosszú út vezetett az Amerikai Egyesült Államokban 13:10
- Tudósok azt állítják, az ember jóval előbb tudott beszélni, mint azt eddig feltételezték 12:13
- A háború árnyékában sem feledkezett meg a bajbajutottakról idősebb Antall József 11:20
- Kolumbusz nyomában: A karibi Montserrat meglepő története 08:11