Még a római katonákban is félelmet keltettek Arkhimédész zseniális hadigépei
2024. augusztus 13. 14:20 Forisek Péter
Korábban
„Ne zavard a köreimet!”
A városlakók hősies helytállása és Arkhimédész szerkezetei miatt Szürakuszai ostroma csaknem három éven át tartott.
Marcellus végül nem hadigépekkel, hanem csellel vette be a várost, mivel észrevette, hogy az egyik falrészt kevésbé őrzik a védők.
Támadását erre a területre összpontosította, így előbb azt foglalta el, majd katonái betörtek a város minden pontjára.
A hosszú ostromtól és a veszteségektől vérszomjas római katonák a városlakók kiirtását és Szürakuszai teljes elpusztítását követelték hadvezérüktől.
Habár a parancs úgy szólt, hogy a zseniális görög tudóst élve kell elfogni, egy római katona az ostrom során meggyilkolta a legenda szerint nem túl tisztelettudóan beszélő Arkhimédészt
Marcellus azonban ellenállt nekik, így mind a város, mind a lakosság jelentős része megmenekült. Arkhimédészt azonban elérte a rómaiak bosszúja. A későbbi hagyomány szerint az akkor már 75 éves tudós éppen a homokba rajzolgatta egy újabb számítását vagy hadigépét, amikor egy fosztogató római katona rátalált, és zsákmányt követelt tőle.
A tudós felháborodva, hogy munkájában félbeszakítják, csak annyit vetett oda a katonának: „Ne zavard a köreimet!” (latinul: Noli tangere circulos meos!) A katona erre meggyilkolta, Marcellus azonban, aki kegyesen bánt a legyőzött ellenségeivel, másrészt nyilván igényt tartott volna Arkhimédész értékes szolgálataira, meggyászolta ellenfelét.
A római férfiak számára két erény kiemelkedően fontos volt: a virtus, vagyis a bátorság és a pietas, vagyis a kegyesség. Marcellus, bár Arkhimédész számos katonája halálát okozta, és szerkezeteivel évekig elnyújtotta Szürakuszai ostromát, egy méltó síremléket állított a tudósnak, amelyre legismertebb tételét, egy hengerbe írt gömb és kúp körvonalait vésette.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A városligeti korcsolyapálya volt a magyarországi női sport bölcsője
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben
- A legválságosabb időket is átvészelték a Városligetben megtartott árumintavásárok
- Tengernyi programot kínál a gyermekes családoknak is a Szent István Nap
- Sokáig maradt a Városligetbe látogató gyerekek kedvence az olasz bohóc cirkusza
- A madarak számára is kellemes környezetet biztosítottak a régi Városliget tavai
- A legendás Zeppelin léghajó útját is megörökítették a Városliget fölött
- Sió tündér legendáját is elhozták a Városligetbe a millenniumi ünnepségek
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- Megbukott a konzervatóriumi felvételin Giuseppe Verdi, az olasz opera későbbi mestere tegnap
- Tizenöt évesen már utcai énekesnőként kereste a kenyerét Edith Piaf tegnap
- Személyesen Drakula fogadja majd a Fővárosi Állatkertbe érkező vendégeket október végén tegnap
- Találmányával az elefántok megmentéséhez is hozzájárult John Wesley Hyatt tegnap
- A malária és az oroszlánok sem tudták megállítani Kittenberger Kálmánt tegnap
- A háború megrongálta és feketére színezte, de a főváros egyik jelképe lett a Halászbástya 2024.10.09.
- Nagy veszteséggel járt 1944-ben a szovjetek alföldi előrenyomulása 2024.10.09.
- Már az ókor óta végeznek sikeres koponyaműtéteket 2024.10.09.