Másfél évezred után újra császári koronát hozott Rómába Mussolini etiópiai hadjárata

2017. október 3. 11:32 MTI

82 éve, 1935. október 3-án támadta meg a gyarmatbirodalom kiépítésére törekvő fasiszta Olaszország Etiópiát. A mintegy 200 ezer fős olasz gyarmati hadsereg főparancsnoka Emilio De Bono tábornok, Mussolini régi harcostársa volt.

Korábban

Olaszország, amelynek teljes egységét csak a 19. század hatvanas éveire sikerült megteremteni, későn lépett be az európai gyarmatosító hatalmak versenyébe. Az első világháború előtt Afrika szarván, Szomáliában és Eritreában, illetve Líbiában sikerült területeket szereznie, de amikor 1895-ben megtámadta Etiópiát, megalázó vereséget szenvedett. Az 1922-ben hatalomra jutott fasiszta diktátor, Benito Mussolini az egykor volt Római Birodalom nagyságának feltámasztásáról, a Földközi-tenger medencéje fölötti uralom visszaszerzéséről álmodozott. A valósággal gyorsan szembesülnie kellett: 1923-ban ugyan sikerült véglegesítenie a török partok előtt fekvő Dodekanészosz-szigetek fölötti fennhatóságát, de Korfu szigetét már hiába rohanta le, brit nyomásra vissza kellett adnia Görögországnak, kárpótlásul csak egy földsávval növelhette Olasz Szomáliföldet.

A szavakban egyre harciasabb Mussolini figyelme Afrika felé fordult. Kézenfekvő célpontnak kínálkozott az olasz gyarmatokkal határos Etiópa (korabeli szóhasználattal Abesszínia, a kontinens kevés még független államainak egyike), amelyen az olaszok amúgy is revánsot akartak venni negyven évvel korábbi vereségükért. Mussolini a háború megindítása előtt egyeztetett a kiterjedt afrikai gyarmatbirodalommal rendelkező franciákkal és britekkel, akik nem emeltek kifogást. Az olasz fegyvergyárak teljes kapacitással termeltek, a hadianyagot, tankokat, repülőgépeket és katonákat hajók szállították Eritreába.

Az ürügyet egy határincidens szolgáltatta: 1934 decemberében a vitatott hovatartozású Val Val oázis környékén ellenségeskedés robbant ki etióp és olasz szolgálatban álló szomáliai katonák között. A hasonló esetek mindennaposak voltak, de most mindkét fél nemzetközi fórumokhoz fordult, és a válsággá fajult összetűzés 1935 májusában a Népszövetség napirendjére került. Az első világháború után a konfliktusok békés rendezésére létrehozott szervezet látványosan tehetetlennek bizonyult, szeptemberben hozott döntése egyik felet sem nyilvánította felelősnek. A magát nyeregben érző Mussolini ezek után, 1935. október 3-án parancsot adott a támadásra.

A mintegy 200 ezer fős, hatezer gépfegyverrel, kétezer löveggel, 600 repülőgéppel felszerelt olasz gyarmati hadsereg főparancsnoka Emilio De Bono tábornok, Mussolini régi harcostársa volt. A mintegy félmilliós etióp hadsereg mindössze négy elavult tankkal, 13 repülőgéppel és négy pilótával rendelkezett, a katonáknak csak negyede részesült kiképzésben, sokan dárdával és íjakkal indultak harcba. Az északról és délről is támadó olaszok a reméltnél jóval lassabban tudtak előrenyomulni részben az etiópok heves ellenállása, részben az egyre hosszabbra nyúló utánpótlási vonalak okozta nehézségek miatt. A türelmét vesztő Duce decemberben leváltotta a túl óvatosnak tartott De Bonót (aki szépségtapaszként marsalli rangot kapott), és Pietro Badoglio marsallt nevezte ki helyére. Közben Hailé Szelasszié etióp császár ellentámadást indított, melyet a nyomasztó túlsúlyban lévő olaszok megállítottak.

Badoglio a már akkor is tiltott harci gázok és dum-dum golyók (a becsapódáskor szétrobbanó lövedék) bevetésével döntötte el a hadjárat sorsát, kierőszakolva az áttörést. Hailé Szelasszié 1936. május 2-án menekült el Addisz-Abebából az etióp nemzeti bank aranykészletével, a fővárosba három nappal később vonultak be az olasz csapatok. III. Viktor Emánuel olasz király 1936. május 9-én felvette az Etiópia császára címet, ezzel másfél évezred után Rómában ismét császár uralkodott. Az újonnan meghódított területeket egyesítették Eritreával és Szomáliával, létrehozva Olasz Kelet-Afrikát.

A nemzetközi közösség tétlenül nézte végig Etiópia lerohanását. A Népszövetség a háború kitörése után ugyan agresszornak minősítette Olaszországot, és szankciókat vezetett be ellene, de az intézkedések hatástalanok voltak (a Rómának fegyvereket szállító Németország például ekkor már kilépett a szervezetből). A tagállamok képviselői mély együttérzéssel hallgatták végig 1936 májusában az elűzött etióp uralkodó genfi beszédét, de két hónappal később feloldották a Róma elleni büntető intézkedéseket.

Az olasz megszállást a világ országainak többsége tudomásul vette, Hailé Szelasszié brit segítséggel csak a második világháború alatt, 1941-ben foglalhatta el ismét trónját. Mussolini és a fasiszta rezsim népszerűsége az afrikai győzelem után odahaza soha nem látott magasságokba emelkedett, de nemzetközi téren újabb sikereket már nem könyvelhetett el a Duce. 1938-ban le kellett nyelnie az Anschlusst, Ausztria Németország általi bekebelezését, a második világháborúba a náci Harmadik Birodalom oldalán lépett be, és a vereséget sem ő, sem gyarmatbirodalma, sem fasiszta rendszere nem élte túl.