Már Pearl Harbor előtt is harcolt a német U-Bootok ellen az Egyesült Államok
2023. január 1. 15:57 Múlt-kor
Korábban
A döntő tényezők: anyag, hírszerzés, technológia
Eleinte brit segítségre szorultak a tengeralattjárók elleni védekezésben tapasztalatlan amerikaiak, végül azonban elegendő hadihajós és légi kísérettel tudták ellátni saját konvojaikat ahhoz, hogy a Kriegsmarine visszavonja U-Bootjait Európa partjaihoz. Ennek nyomán 1942-ben és 1943 elején a megnövekedett számú és egyre tapasztaltabb német tengeralattjárósok minden korábbinál több szövetséges szállítóhajót lőttek ki.
Ekkoriban a már japán kézen lévő Malájföldről és a Holland Kelet-Indiákról (a mai Indonézia), valamint a japán Kobe kikötővárosából is indultak a „Monszun Csoport” névre keresztelt német tengeralattjáró-flotta járművei a Csendes-óceánon közlekedő szövetséges hajók után.
Egy U-Boot személyzete merülésre készül
Az Egyesült Államokban a Henry J. Kaiser iparmágnás nevéhez fűződő egyszerűsített, sorozatgyártásos módszerekkel készülő „szabadsághajók” (Freedom Boats) azonban növelték a hajózási útvonalak kapacitását, így a német erőfeszítések arányaiban egyre kevesebb kárt tudtak tenni Nagy-Britannia zökkenőmentes ellátásában.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
Továbbá a hajókra és repülőkre telepíthető érzékelők (a brit ASDIC és a hasonló elven működő amerikai szonár) és fegyverzet is nagy fejlesztéseken esett át az eltelt időben, így mind a kísérőhajók védekezőképessége, mind a tengeralattjárókra vadászó repülők hatékonysága is növekedett.
A szövetségesek erőfeszítéseit megkoronázta továbbá a német rejtjelrendszer, az Enigma megfejtése, amelyet a rejtjelezőgép egyik példányának a lengyel katonai hírszerzés általi beszerzése, valamint az angliai Bletchley Parkban létrehozott kódfejtőközpont személyzetének munkája tett lehetővé. A németek mozgásait és belső kommunikációját így egyre jobban átlátták a szövetségesek.
Német U-Boot támadás alatt – a vadászból lett űzött vad
A németek minderről nem tudtak, azonban az U-Bootok korábbi 18:1-es hatékonysági aránya (az elsüllyesztett ellenséges hajók aránya az elvesztett tengeralattjárókéhoz) 1:1-re zuhant vissza, ami tarthatatlan volt a Kriegsmarine számára.
Az U-Bootok rémuralmának a végső döfést a szövetségesek légi fölénye és nagy hatótávolságú bombázóinak bevetése, és az ebből kifolyólag csökkenő német ipari kapacitás hozta meg. Nyugat-európai támaszpontjaikat pedig az 1944. június 6-i D-napot követő szövetséges előrenyomulás nyomán el kellett hagyniuk.
Amerikai zászló lobog az U-505-ösön, amelyet 1944. júniusában foglalt el az amerikai haditengerészet Normandiában
A hat évnyi tengeri hadviselés során a tengelyhatalmak tengeralattjárói hozzávetőleg 3500 kereskedelmi és 175 hadihajót süllyesztettek el, 36 200 főnyi katonai és 36 000 főnyi civil személyzet életét követelve. A németek részéről a háborúban szolgált tengeralattjáró-személyzet mindössze negyede élte túl a konfliktust.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 1. A középkori város és a céhes ipar](/ih0Ax/label/.cut-640x400/792.jpg)
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/f57dcb25b6a214752390a7126b821019.jpg)