Máig viták tárgya, milyen szerepe volt a szabadkőműveseknek a francia forradalomban
2022. június 17. 08:46 Múlt-kor
„A francia forradalomban minden – ideértve a legszörnyűbb gaztetteket is – előre kigondolt, megtervezett, kikombinált, eldöntött és megpecsételt volt. Mindent a legalávalóbb gazság okozott, amelyet olyan emberek hajtottak végre, akik már hosszú ideje szőtték az összeesküvés szálait titkos társaságok kebelében” – írta 1797-ben a korábbi jezsuita szerzetes, Augustin Barruel abbé. A történelmi összeesküvés-elméletek egyik első „mestere” jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szabadkőműves mozgalom hosszú évtizedeken át a francia forradalom kirobbantásáért felelős, destruktív, ördögi szervezetként maradjon meg a köztudatban.
Korábban
Jézus Krisztus, a szabadkőműves
Az idők folyamán számtalan teória született a társaság eredetét illetően, melyeknek túlnyomó többsége a fantázia szüleménye. Egyesek szerint a szabadkőművesek története Noéig vezethető vissza, de van, aki olyan történelmi személyiségekkel is kapcsolatba hozta a szervezetet, mint Mózes, Szolón, Zarathustra, vagy Mihály arkangyal. Sőt, egy elmélet szerint Jézus Krisztus is szabadkőműves volt, de még a legalsó, inas fokozatot sem szerezte meg.
James Anderson protestáns tiszteletes 1723-ban megjelent munkája, a szabadkőművesség alapokmányának tekintett The Constitutions of the Free-Masons című művében Ádámot nevezi meg a mozgalom atyjaként. A Bédarride testvérek pedig még ennél is tovább mentek: egyenesen Istennel hozták összefüggésbe a szabadkőművesség megalapítását.
A szabadkőművesség gyökerei a középkori kőművességig nyúlnak vissza
Manapság a történészek már annak a hagyományos, évszázadokon keresztül fennálló felfogásnak a helyességét is vitatják, amely szerint a szervezkedés közvetlen kapcsolatban állt a hatalmas katedrálisokat megépítő középkori kőművesek mesterségével, vagyis az ún. operatív kőművességgel. Tény azonban, hogy a mozgalom szimbólumai, rítusai, valamint kifejezéskészlete tőlük eredeztethetők.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A középkori angliai és skóciai kőművesek az építési területen állították fel ideiglenes szállásukat, amelyet páholy néven emlegettek. A nagyszabású építkezéseken dolgozó kőművesek a kézművesek felső rétegéhez tartoztak, és különböző kiváltságokat élveztek.
A mesterek hatalmas szaktudással rendelkeztek, amelyhez a laikusok nem férhettek hozzá, így a titokzatosság légkörében folytatták tevékenységüket. Az építkezések során felhasznált terméskövet „freestone”-nak, vagyis „szabad kőnek”, az ezzel az építőanyaggal dolgozókat pedig szabadkőművesnek nevezték. A titulus kizárólag a legkiválóbb mestereket illette meg.
Szabadkőművesek gyűlése új tagok felvételére
A kőművesek mindenhol nemesi pártfogásban részesültek és a társadalom nagy tekintélyű, megbecsült tagjainak számítottak. Arisztokrata urak versengtek a kegyeikért, és az újkor hajnalán már maguk is a páholyok tagjaivá válhattak, ahol felfedezhették a szakma titkos fortélyait. Miután a páholyoknak egyre több nem-kőműves tagja lett, és az építészet helyett az eszmék és a filozófia határozták meg a páholyok tevékenységét, a 18. századra az operatív helyett az ún. spekulatív szabadkőművesség vált meghatározóvá.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/b8d0664cfdfb8ed4c61340070190f4c8.gif)
![Múlt-kor magazin 2021/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/821.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)