Máig rejtély, mit keres több száz ember csontváza egy himalájai tónál
2021. március 1. 17:12 Múlt-kor
Korábban
Más nyomokon haladva
A rejtélyes halottak genetikája azonban nem hasonlít a kalasokéra, amelyben keverednek a mediterrán és a dél-ázsiai genetikai markerek – és a belterjesség jeleit sem mutatják, amely esetleg indokolná a térségbeli népekkel való keveredés hiányát.
„A különböző nyomvonalakat kombinálva az adatok arra utalnak, hogy olyan, egymással közeli rokonságban nem álló férfiak és nők csoportjától vettünk mintát, akik az oszmán politikai irányítás időszakában születtek a Kelet-Mediterráneumban” – írták a kutatók. „Amint arra elsősorban szárazföldi, nem pedig tengeri étrendjük utal, a tengertől távol élhettek, idővel pedig eljutottak a Himalájába, ahol meghaltak. Az, hogy zarándoklaton vettek-e részt, vagy más okok vonzották őket a Roopkund-tóhoz, rejtély.”
A rejtély továbbélésének egyik oka azonban az, hogy a Roopkund-tó eleve nem alaposan tanulmányozott régészeti helyszín. A tó egy viszonylag népszerű túraútvonalon fekszik, és az évtizedek során az erre járók megmozgatták a csontokat, egyes esetekben halmokba rendezték, vagy akár el is lopták őket. A viharos időjárás és a hely extrém magas fekvése miatt semmiféle rendszerező kutatásra nem került sor a maradványokat vagy a régészeti lelőhelyet illetően.
Ez azonban a közeljövőben változhat. Az indiai Deccan Főiskola bioarcheológusa, Veena Mushrif-Tripathy feltett szándéka, hogy teljes körű, tudományos igényű feltárást végezzen a Roopkund-tónál. Elmondása szerint igen valószínű, hogy a tó felszíne alatt vannak olyan holttestek, amelyeket sosem bolygattak az arra járók, és a fagyos víz akár lágy szöveteiket és különböző szerves anyagokból készült tárgyaikat is megőrizhette.
Egyes esetekben az eddigi expedíciók még a tó mellett fellelt maradványokon is találtak húsfoszlányokat, így a klíma okán ez valóban lehetségesnek tűnik. Mushrif-Tripathy szerint ha a jelenlegi világjárványt követően útnak indulhatna egy ilyen expedíció, az sok kérdést megválaszolhatna a tónál elhunytak életével kapcsolatban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap