Magyar boszorkánysírtól az ősi csikóvérig – 2019 hét legnagyobb régészeti szenzációja
2019. december 30. 12:38 Múlt-kor
Vaddisznó túrta 16. századi aranyak, Hérodotosz óta nem látott hajó, gyönyörű pompeji freskók, rejtett vatikáni csontkamra, páratlan római kocsis temetkezés, több tízezer éves folyékony vér és a hajdúböszörményi boszorkány – a 2019-es év sem múlt el régészeti érdekességek, szenzációs felfedezések nélkül. Hét (plusz egyet) választottunk ki.
Korábban
Boszorkánysírt találtak Hajdúböszörményben
Arccal lefelé eltemetett, összekötözött kezű és lábú, 12-13. századi emberi maradványt fordított ki a markológép kanala Hajdúböszörményben a közműépítési munkálatok során 2019. február elején. Bálint Marianna helyi régész szerint egy boszorkánynak kikiáltott egyénről lehet szó, akit egykor valami miatt kiközösített a falu népe. A különös eltemetési módszer pedig arra szolgált, hogy ha netán fel is ébredne a sírban, akkor se tudjon onnan kikelni, hogy az élőket bolygassa.
Azt az antropológiai vizsgálat előtt még nem lehet pontosan megállapítani, hogy férfiről vagy nőről van szó, ám a csontváz elsődleges szemrevételezése után úgy vélték, valószínűleg egy alacsonyabb növésű, fiatal nő holttestére bukkantak. Nincs erőszakos beavatkozásnak nyoma, nem vágták le a fejét, feltehetőleg nem gyilkosság útján, hanem természetes módon hunyt el. A szakértő szerint elképzelhető, hogy foggal, esetleg hat ujjal született, extrém módon sápadt vagy nagyon szép lehetett, tehát valamilyen „testi furcsasággal” élt, ami miatt boszorkánynak kiáltották ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap