Hitler elfeledett szövetségesei

Letűnt korszakok a Duna mentén – 20 éve nem találkozhatott hasonlóval a közönség

2016. július 21. 12:27 MTI

A többi között az elmúlt két évtized Vácon és a Tragor Ignác Múzeum gyűjtőterületén előkerült kiemelkedő jelentőségű régészeti leleteivel találkozhat a közönség csütörtöktől a Letűnt korszakok a Duna mentén című új időszaki kiállításban.

Letűnt korszakok a Duna mentén

Molnár Róbert régész, a tárlat egyik kurátora elmondta, hogy az őskortól a török korig minden történelmi periódust bemutató új időszaki kiállítás azért is fontos állomás a múzeum és Vác életében, mert két állandó régészeti tárlatuk főleg a középkor emlékeivel foglalkozik. A Görög Templom Kiállítóteremben a kőkortól a római császárkor, valamint a népvándorlás időszakán át, az Árpád-koron keresztül egészen 1686-ig kalauzolják végig a látogatókat.

A mostanihoz hasonló átfogó kiállítással utoljára mintegy 20 évvel ezelőtt találkozhatott a közönség - emelte ki a szakember. A tárlat leletek, tablók és az interaktivitás segítségével széleskörűen és ismeretterjesztő módon tárja az érdeklődők elé a Dunakanyar ezen korszakait, részben a közönség által már korábbról ismert tárgyak, részben pedig az utóbbi évek ásatásai és adományozásai révén a múzeumhoz került egyedülálló régészeti leletek bemutatásával.

A különleges archeológiai emlékek, impozáns tárgyak közül kiemelkedik az a múzeum gyűjtőterületén mindeddig páratlan bronzkori kincslelet, amely tavaly ősszel került az intézmény gyűjteményébe, s amelynek darabjait - például ékszereket, eszközöket, nyersanyagokat, valamint egy bronzkori kocsi alkatrészeit - először láthatják az érdeklődők - hívta fel a figyelmet a régész. A Letűnt korszakok a Duna mentén című kiállítás társkurátora Mag Hella régész, a tárlat november végéig látható a váci Tragor Ignác Múzeumban.

Címkék
2017. tél: Hitler elfeledett szövetségesei
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!