„Legyen művelt, de csak mértékkel” – milyen sors várt a nőkre az ókori Rómában?
2017. május 17. 08:29
Korábban
Rózsaszirom, méz és egy csipet krokodilürülék
A rómaiak rendkívüli jelentősége tulajdonítottak annak, hogy egy asszony mindig szép és ápolt legyen. A feleség kinézete ugyanis egyértelműen kihatott a férj társadalmi megítélésére is. Nem meglepő hát, hogy az ókori Rómában valósággal virágzott a szépségipar, amelynek egyes termékeit akár ma is bátran kipróbálhatnánk. A rózsasziromból vagy mézből készített kozmetikumok mellett azonban előfordultak meglehetősen bizarr dolgok is. Így például a pattanások kezelésére csirke zsírjából és hagymából készült kenőcsöt alkalmaztak, míg az ősz hajszálak elrejtésére olajjal összekevert összezúzott földigiliszta-pépet használtak.
Egyes korabeli szépségápolási praktikák azonban valószínűleg nemcsak nekünk, de már a kortársak számára is furcsán hathatott. A híres római költők, Ovidius és Juvenalis műveiben is találkozhatunk olyan elemekkel, amelyek éppen a római nők túlzott szépségmániáját figurázták ki. Így például olvashatunk egy esetet arról, hogy egy asszonynak kihullott a haja a sok hajmosásától, vagy éppen arról, hogyan korbácsoltatta meg egy másik matróna a fodrászát, amiért az nem megfelelően göndörítette be a haját. Más íróknál arról is olvashatunk, hogy egyesek krokodilürüléket használtak kozmetikumként – bár nem kizárt, hogy ez szintén csak a korabeli tréfás kedvű irodalmárok túlzásainak egyike volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap