2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lebegés a Plútó gravitációjában és Nessie teteme: hét jól sikerült áprilisi tréfa

2023. április 1. 15:05 Múlt-kor

Lebegni a szobában

Egy nem mindennapi csillagászati jelenségről számolt be a híres – és számos különc szokásáról, köztük állandóan viselt monoklijáról is ismert – brit csillagász, a 2012-ben elhunyt Patrick Moore 1976. április 1-jén a BBC Radio 2 adásában.

A szakember elmondása szerint aznap 9:47-kor a Jupiter és a Plútó együttállása figyelhető meg (pontosabban a most már törpebolygóvá leminősített utóbbi égitest nagyobb testvére takarásába kerül), ennek köszönhetően megsokszorozódik gravitációs erejük, ami pár pillanatig érezhetően csökkenti a Föld saját tömegvonzását.

„Ha a hallgatók ebben a percben a levegőbe ugranak, fantasztikus, lebegő érzésben lesz részük” – mondta Moore, akinek szavait senkinek sem jutott eszébe megkérdőjelezni, ugyanis igazi szaktekintélynek számított.

A néhány tucat reklamáló hallgató mellett több százan hívták fel a BBC munkatársait, hogy beszámoljanak nekik élményeikről, ugyanis „valóban” érezték a gravitációs erő csökkenését. Egy nő elmondása szerint tizenegy tagú társaságuk felemelkedett a székről, majd körbelebegték a szobát.

A történetről hamar kiderült, hogy áprilisi tréfa, ugyanis a Földtől több mint hatszázmillió kilométerre lévő égitestek nagyon messze vannak ahhoz, hogy bármiféle, ember által is érezhető hatással legyenek bolygónkra, valamint a levegőbe ugráló emberekre.

San Serriffe szigetei

Hétoldalas összeállítást közölt 1977. április elsején a The Guardian brit napilap San Serriffe államról, amely fennállásának tizedik évfordulóját ünnepelte. A leírás szerint a Seychelle-szigetek mellett található szigetcsoport valóságos turistaparadicsom.

(Az eredeti elképzelés szerint San Serriffe szigete a Kanári-szigetek mellett feküdt volna, ám a megjelenés előtt néhány nappal Tenerife repülőterén ütközött össze két Boeing 747-es repülő 583 ember halálát okozva, így az ízléstelenség elkerülése érdekében a tréfás szerkesztők a „költöztetés” mellett döntöttek.)

Philip Davies, az álhír kitalálója 30 évvel később egy interjúban elmondta, hogy az ötlet a The Financial Times olvasásakor pattant ki a fejéből, ugyanis a gazdasági napilapban gyakran közöltek leírásokat miniállamokról, amelyekről szinte senki sem hallott.

Így hívta életre az Indiai-óceán közepén fekvő San Serriffe-t, amely egy Upper Caisse és egy Lower Caisse nevű szigetből álló, pontosvessző alakú ország volt. Fővárosa Bodoni, vezetője pedig Pica tábornok.

A nyomdatechnikákban otthonosabban mozgók ma már könnyedén rájöhetnek a turpisságra, hiszen ezek a nevek egytől egyig a nyomdászterminológiából származnak. Az összeállításban szóviccek tucatjai jelentek meg, az egyik legfárasztóbb az volt, amikor a szerzők a fiktív állam helyi újságíróinak tollából származó Times Nude Romances erotikus regénysorozatról emlékeztek meg.

Ez ma már a laikusok számára is világos utalás a Times New Roman nevű, a számítógépes szövegszerkesztőkben is megjelenő betűtípusra, amelyet a hetvenes években azonban még nagyon kevesen ismertek.

A cikk megjelenését követően a Guardian levelek százait kapta, olvasói még többet akartak megtudni a turistaparadicsomról. Több légitársaság képviselőitől is érkezett üzenet, amelyben arról panaszkodtak az újságnak, hogy utasaik nem hajlandóak elhinni, hogy a mesés állam nem is létezik.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár