2020. különszám: Egészségünk története
ITT támogathatsz bennünket

Közel járhatnak a régészek Kleopátra sírjának felfedezéséhez

2020. június 16. 15:41 Múlt-kor

Ozirisz sírja

Néhány évtizede felmerült egy másik lehetséges jelölt: az Alexandriától mintegy 50 kilométerre nyugatra található Taposiris Magna romvárosa, ahol 1998 óta zajlanak ásatások.

A helyszín neve Ozirisz egyiptomi isten sírjaként jelöli azt, és 2010-ben elő is került egy monumentális gránitszobor, amely egy ptolemaida uralkodót jelképezhet.

Záhi Havássz egyiptomi régész, későbbi régiségügyi miniszter ekkor azt mondta, a hiányzó fejű szobor a templomkomplexum építtetőjét, IV. Ptolemaioszt örökíthette meg.

Az Ozirisznak szentelt fő templom mögött a régészek egy nekropoliszt találtak, számos görög-római stílusú múmiával. Havássz a korai ásatások alapján azt állította, e múmiák arccal a templom felé helyezkedtek el, ami arra utalhat, hogy a templom uralkodó vagy hasonló fontosságú személy nyughelyéül szolgálhat – ekkor merült fel először Kleopátra és Antonius neve.

Az elmélet legfőbb híve Kathleen Martínez dominikai ügyvéd, aki saját zsebéből finanszírozza az ásatásokat 2002 óta. A csapat az évek során a nekropoliszon kívül egy Ízisz istennőnek szentelt templomot is feltárt a helyszínen, és több Nagy Sándor, illetve Kleopátra arcképével vert pénzérmét is talált.

A több mint 2000 éves városban számos lakóépületet is találtak, és a területet megvizsgálták földradarral is, amely föld alatti járatok jelenlétét fedte fel a templomok körül. 2012-ben kiderült, hogy az 1942 őszén zajlott második el-alameini csata harcai is érintették Taposiris Magnát: több fel nem robbant robbanóeszközre, illetve olasz és új-zélandi katonák összeégett maradványaira bukkantak.

Martínez elmondása szerint a 27, általuk talált sírban tíz múmiára bukkantak, amelyből kettőt aranyozott díszekkel temettek el – az esetleges arisztokrata múmiák jelenléte is alátámaszthatja azt, hogy a közelben uralkodói sír is található.

Egy előkerült alabástrom szoborfej Martínez szerint Kleopátrát ábrázolja, továbbá egy látványosan hasított állú férfit ábrázoló maszkról is lehetségesnek tartja, hogy Antonius halotti maszkja lehet, mivel őt is ilyen vonásokkal ábrázolták életében.

A dominikai ügyvédnő által vezetett csapat munkálatairól 2015-ben egy brit televíziócsatorna forgatott dokumentumfilmet, idén pedig az amerikai Science Channel gondozásában június 21-én jelenik meg egy újabb, Kleopátra: Szex, hazugságok és titkok címmel, amelyben Martínez és csapata kutatásaik legújabb fejleményeiről fognak beszámolni.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2020. ősz: Hiúságunk története
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
 Jean-Léon Gérôme: Kleopátra és Caesar (1866) (kép forrása: Wikimedia Commons)Egy vélhetően Kleopátrát ábrázoló női portré az ókori Herculaneumból (Kr. u. 1. század) (kép forrása: Wikimedia Commons)Az Ozirisz-templom romjai (kép forrása: Wikimedia Commons)Világítótorony maradványa Taposiris Magnánál (kép forrása: Wikimedia Commons)
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Fizessen elő most kedvezményesen!
Bezár