Különböző módon ihlette meg a későbbi korok nagy művészeit Nagy Sándor alakja
2021. november 17. 14:00 Múlt-kor
Korábban
Rajongó uralkodók
A reneszánsz és a barokk időszakában Nagy Sándor népszerűsége töretlen maradt. Számos fejedelmi és hercegi udvarban jelentek meg az ókori hős cselekedeteit ábrázoló alkotások, és kultusza ápolásához még egyházi segítséget is kapott.
Rodrigo Borgia 1492-ben – pápától szokatlan módon – egy szóbeszéd szerint a pogány hős iránt érzett tiszteletből foglalta el VI. Sándor néven Szent Péter utódjának trónját.
A 17. század közepén uralkodó Krisztina svéd királynő tinédzserként kedvelte meg Nagy Sándort. Bár a tanítói aggódtak a kisasszony választása miatt, és kezébe adtak egy I. Erzsébetről szóló életrajzot, Krisztinának a makedón király maradt a kedvenc történelmi személyisége.
Még esszét is írt a hódítóról, és részben az iránta, részben VII. Sándor pápa iránt érzett tiszteletből felvette az Alexandra nevet. Krisztina udvari festői a királynő kegyében járva női vonásokkal ábrázolták az ókori hőst.
XIV. Lajos francia király saját történetét látta Nagy Sándoréban, és Charles le Brun a Napkirály rajongását kihasználva egy egész képsorozatot szentelt a makedón uralkodó életének.
A festő munkái annyira elnyerték tetszését, hogy nemesi címet adományozott neki, a képeiről pedig nyomatokat küldött az európai királyi udvarok számára. Le Brun az uralkodó kedvenc festője lett, és hatalmas fizetésért készítette el a Nagy Sándor életét bemutató festménysorozatát.
Nagy Katalin cárnő a hódítót tisztelte a makedónban, mivel maga is hasonló babérokra tört. Nem véletlen, hogy egyik unokája a Sándor (a későbbi I. Sándor cár) nevet kapta. Az utódok tanulhattak a nagy ókori előkép példájából, a cárnő udvara ugyanis tele volt a Nagy Sándor alakját megidéző alkotásokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.