Kötél általi halál lett a narodnyik forradalmárok végzete, örökségük mégis követőkre talált
2021. április 17. 17:13 Múlt-kor
Korábban
A kivégzés és a narodnyikok jövője
A Népakarat vezető tagjait – név szerint Andrej Zseljabov, Szofia Perovszkaja, Nyikolaj Kibalcsics, Tyimofej Mihajlov és Nyikolaj Riszakov – kötél általi halálra ítélték, amelynek végrehajtására 1881. április 15-én került sor.
Az első orosz nő, Szofia Perovszkaja, akit terrorizmus vádjával ítéltek halálra, így írt levelében édesanyjának: „Kedvesem, arra kérlek, hogy légy nyugodt, és ne szomorkodj miattam. Sorsom a legkevésbé sem sújt engem, már régóta vártam a pillanat érkezésére, hogy végzetemmel találkozzam. Úgy éltem, ahogy a meggyőződésem diktálta, és lehetetlen lett volna, hogy másképp cselekedjek.”
A kivégzettek méltósággal tűrték sorsukat, a jelentések szerint Tyimofej Mikhajlov kötele többször is elszakadt, így meg kellett ismételni akasztását. Noha az emberek azt gondolták, ez a kegyelem égi jele, nem mentették fel a halálos ítélet alól.
Ugyan a vezetőket kivégezték, a mozgalom szellemiségét nem lehetett már elpusztítani. A terror egykori hívei az 1890-es években visszatértek kényszeredett emigrációjukból, és fokozatosan aktív szereplőivé váltak az orosz politikai életnek.
1894-ben Népjog néven szervezetet hoztak létre, majd 1897-ben Moszkvában uniót szerveztek. Ők lettek az eszerek, a narodnyikok örökösei, akik eszmerendszerükben szembeszálltak a marxistákkal, és inkább a nyugati munkásmozgalom követőinek mondhatták magukat.
Ugyan a narodnyik hagyományt a kapitalista valósággal egyre nehezebb volt összeegyeztetni, a 20. század orosz szempontból döntő szakaszában az eszerek a legnagyobb társadalmi bázisú pártként megkerülhetetlen tényezőnek bizonyultak a politikában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap