7 végzetes pillanat

Komolyan megviselte Szent Márk-bazilikát a Velencét sújtó árvíz

2018. november 5. 10:57 MTI

A bazilika egyes részeiben 16 órán át állt a víz mintegy 90 centiméteres magasságban, károkat okozva a márványban, az oszlopokban és a bronz ajtókban. Ez a második alkalom 2000 óta, hogy az épület ilyen súlyos áradást él meg és az ötödik alkalom csaknem ezer éves történelme során.

Velencei árvíz

„Egyetlen nap alatt húsz évet öregedett a bazilika, és ez egy optimista becslés” - mondta Carlo Alberto Tesserin, a székesegyház gondnoka. A bazilika egyes részeiben 16 órán át állt a víz mintegy 90 centiméteres magasságban, károkat okozva a márványban, az oszlopokban és a bronz ajtókban. Ez a második alkalom 2000 óta, hogy az épület ilyen súlyos áradást él meg és az ötödik alkalom csaknem ezer éves történelme során - közölte az ANSA olasz hírügynökség.

Tesserin kiemelte: legfőbb ideje, hogy Velencét ellássák egy jobb árvízvédelmi rendszerrel, főként, mivel a Szent Márk-bazilika csak legfeljebb 110 centiméteres vízszintig védett. Hétfőn a vízszint 156 centiméterre emelkedett a Canal Grande déli kapujánál végzett mérések szerint.

Luigi Brugnaro polgármester hétfőn hangoztatta, a történtek rá irányítják a figyelmet a MOSE nevű árvízellenes gát befejezésének szükségességére. Az eddig 5,5 millió euróba került MOSE elkészültét a növekvő költségek és az építkezés elhúzódása hátráltatja.

Szeptemberben Danilo Toninelli infrastrukturális miniszter az olasz parlamentben közölte, hogy a Mose 94 százalékban elkészült, de 2017 óta áll a hatalmas közpénzeket felemésztő építkezés.

2018. tél: 7 végzetes pillanat
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!