Kolera vihette el a vámpírként eltemetett falubelieket
2014. november 27. 14:30
Lehetséges, hogy a kolera végzett azokkal az Észak-Lengyelországban, "vámpírként" eltemetett nőkkel és férfiakkal, akiknek álluk alá követ, nyakukra pedig sarlót tettek - derült ki a "deviáns" temetkezések első, átfogó biogeokémiai vizsgálatából, amelynek eredményeit az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában tették közzé.
Korábban
A biogeokémiai ciklusok kutatása során összesen 285, az északnyugat-lengyelországi Drawsko temetőjében 2008 és 2012 között feltárt emberi csontvázat vizsgáltak amerikai kutatók. Ezek közül hat volt "vámpírsír": egy felnőtt férfié, egy kamaszkorú lányé, három felnőtt nőé és egy fiatalé, akinek nemét nem sikerült megállapítani.
Az ún. deviáns temetkezések közül öt esetben ugyanazt a korábbról már többé-kevésbé ismert módszert alkalmazták: sarlót szorítottak nyakukra vagy hasukra, s volt, akinek követ tettek az álla alá - írják kutatók az Amerikai Tudományos Akadémia folyóirata, a PLOS ONE legújabb számában. Lesley Gregoricka, a Dél-alabamai Egyetem tudósa és kollégái eleinte úgy vélték, hogy azért temették el így őket, mert nem helybeliek voltak.
Hogy feltevésüket igazolni tudják, hatvan csontváznál a fogzománcmintákban a stroncium-izotópokat vizsgálták. Az oxigén-izotópok az egyén által megivott vízből származnak, s annak a térségnek az éghajlatára, átlagos hőmérsékletére utalnak, ahol az illető gyermekkorában, a fogazata kialakulásakor élt. A stroncium-izotópok aránya ellenben, amelyek a szilárd és folyékony táplálékból épülnek be, azon terület talajának izotóp-összetételével egyezik meg, ahol felserdült az adott személy.
"Ugyan a történelmi feljegyzések nagyon sok lehetséges okot említenek, miért lehetett valaki kitéve annak, hogy 'vámpírként' temessék el, korábban egyszer sem vizsgálták meg az illetők származását a csontvázak kémiai elemzésével" - írják kutatók. "Hipotézisünket megcáfolta a kutatás, ugyanis az összes 'vámpír' helybeli volt" - mondta el Gregoricka.
A kutatók másfajta magyarázatot kerestek a "deviáns" temetkezésekre, s úgy gondolják, hogy a hat személy kolerajárvány áldozata lett. Mint ismert, Európában az 1830-as évek első felében jelent meg a járvány, amelynek kórokozóját Robert Koch ismerte fel 1884-ben. A kolera egy baktérium által terjesztett betegség, elsősorban széklettel, hányadékkal szennyezett vízzel és szennyvízzel, illetve az ezekkel érintkező nyers élelmiszerek révén terjed, súlyos hasmenéssel, hányással jár, és gyors kiszáradáshoz vezet. "Mivel akkoriban még nem találtak tudományos magyarázatot a járvány terjedésére, egy természetfeletti jelenséghez kötötték - egészen pontosan a vámpírokhoz" - így Gregoricka.
Véleménye szerint az emberek azt gondolhatták, hogy a kolerajárvány első áldozata bosszút fogad, felkel sírjából és megfertőzi az élőket, ezért ezt mindenáron meg kell akadályozni - akár fizikai eszközökkel. "Ha az általunk vizsgált személyek valóban a kolera első áldozatai voltak Drawskóban, akkor velük is ez történt: azért temették el így őket, hogy ne tudjanak felkelni a sírokból" - zárta okfejtését a tudós.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.