Kocsmai felszolgálóként kezdte karrierjét Gundel János
2021. március 3. 10:24 MTI
177 éve, 1844. március 3-án született Gundel János, az egyik legnevesebb magyar szállodás- és vendéglősdinasztia alapítója.
Korábban
Kamaszként főpincér
Johann Gundel néven egy pékmester fiaként született a bajorországi Ansbachban. Apja halála után édesanyja nem győzte taníttatásának terheit, és tizenhárom éves korában 30 forinttal a zsebében Pestre küldte, hogy mostohaapja sógorának vendéglőjében dolgozzon.
Pikolóként hordta a krigli söröket „Az utolsó fillérhez” nevű kocsmában, s mivel ügyes volt és szorgalmas, ráadásul öt nyelven beszélt, hamar előrelépett a ranglétrán. Előbb a Téli Sörház üvegezett verandáján, majd a belvárosi Arany Sas fogadóban alkalmazták.
Tizennyolc éves korában már ő volt a főpincér, helyzetét tovább erősítette, amikor 1869-ben elvette a tulajdonos unokahúgát, Kommer Annát. A házasság után önállósította magát, és a Király utcában megnyitotta első vendéglőjét.
A Bécsi Sörház bécsi tányérhússal (tafelspitz – puhára főtt marhafartő zöldséggel, levessel, burgonyával és szósszal felszolgálva), bécsi szelettel, szalontüdővel és a melléjük kínált osztrák sörrel csalogatta a közönséget.
Két évvel később átvette és felvirágoztatta a József nádor téri Virágbokor vendéglőt, ahol a közeli gabonatőzsde alkuszai kerestek idegességükre enyhülést. Több híresség is idejárt, a festő Lotz Károly egy képet is ajándékozott neki, amelyet a különteremben függesztettek ki.
Hamar „nyugdíjba” vonult
Gundel a szakma legnagyobb meglepetésére alig harmincöt évesen visszavonult, és belevetette magát a közéletbe. A Szállodások és Vendéglősök Ipartársulatának elnökeként, Budapest Székesfőváros törvényhatóságának tagjaként komoly erőfeszítéseket tett a szakoktatás megszervezéséért, 1885-ben megkapta a Ferenc József-rend lovagkeresztjét.
A vendéglátáshoz csinos vagyon birtokában, öt gyermek apjaként tért vissza, amikor kibérelte az István Főherceg szállodát az Akadémia és a Vigyázó Ferenc utca sarkán.
Az új intézményt a Vadász és Versenylap 1889. szeptember 29-i számának hasábjain így ajánlotta a nagyérdemű figyelmébe: „Főtörekvésem oda fog irányulni, hogy saját személyes vezetésem alatt a legszigorubb tisztaság, a legfigyelmesebb és legkészségesebb kiszolgáltatás, kitünő konyha és pincze s legjutányosabb árak által ezen szállodát fővárosunk egyik legkellemesebb tartózkodási helyévé tehessem s a t. cz. utazó-közönségnek bizalmas otthont nyujthassak.” A szállodát 1904-ig működtette, 2016-ban az épület Akadémia utcai falán emléktáblát avattak tiszteletére.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.