KO-király és a „ring lovagja” – profiként is veretlen maradt Papp Laci
2021. március 25. 09:36 MTI
95 éve, 1926. március 25-én született Budapesten, született Papp László háromszoros olimpiai bajnok, profi Európa-bajnok ökölvívó, edző, a magyar sportélet egyik legnagyobb és legnépszerűbb alakja.
Korábban
Gépkocsivezető édesapja zenére, hegedülni taníttatta, de mivel maga is bokszolt, gyakran vitte fiát ökölvívó mérkőzésekre. Laci tizenegy évesen vesztette el apját, a család ezután kis élelmiszerüzletükből tartotta fenn magát. A zenével felhagyott, inkább a labdarúgás érdekelte, s barátaival le-lejártak ökölvívó edzésekre. A sikerek azonban nem jöttek, így felhagyott a boksszal, életében csak a második világháború után került ismét előtérbe a sport.
1945 és 1956 között a BVSC, a Bp. Lokomotív, a Bp. Bástya és a Vasas bokszolójaként közép-, majd nagyváltósúlyban hét országos bajnokságot nyert. Amatőrként 193 mérkőzésből 183-at nyert meg 2 döntetlen és 8 vereség mellett, 1949-ben középsúlyban, 1951-ben nagyváltósúlyban lett Európa-bajnok.
Az 1948-as londoni ötkarikás játékokon középsúlyban, 1952-ben Helsinkiben és 1956-ban Melbourne-ben nagyváltósúlyban győzött, így ő lett az első ökölvívó az újkori olimpiák történetében, aki három aranyérmet szerzett. (Erre a bravúrra azóta csak a kubai Teofilo Stevenson és Felix Savon volt képes). Felkészülését Adler Zsigmond irányította, aki mindig tudta, milyen utasításokkal kell a kötelek közé küldenie tanítványát, mesterével feltétlenül megbíztak egymásban.
Papp László (vagy ahogy egy egész ország emlegette, Papp Laci) 1957-ben állami engedéllyel profi ökölvívó lett. A hivatásosok között 29 mérkőzéséből 27-et nyert meg, ebből 11 volt kiütés, 12 pontozásos győzelem és 4 technikai K.O. Két mérkőzése zárult döntetlenül, ezek közül az egyiken hét menetet törött kézzel bokszolt végig, azaz veretlen maradt.
Egy angol ökölvívó elleni diadala után a londoni parlamentben egy képviselőnő szóvá tette: miért adnak a tévében olyan meccset, ahol egy angolt ennyire megvernek - megjegyzendő, hogy a magyar televízió a 29 mérkőzésből mindössze egyet közvetített. Papp a hivatásosok között 1962-ben Európa-bajnoki címet is szerzett, amit hatszor védett meg.
1964-ben esélye nyílt arra, hogy a profi világbajnoki címért léphessen szorítóba, de a sportvezetés máig nem tisztázott, politikai okokból ezt nem engedte, s pályafutása befejezésére kényszerítette; ezt a méltánytalanságot soha nem tudta kiheverni. 1989-ben a WBO profi ökölvívó szervezet tiszteletbeli világbajnokká nyilvánította és átadta neki az övet, elismerve, hogy nincs nála méltóbb tulajdonosa. A KO-királynak nevezett Papp, akinek legfélelmetesebb fegyvere a rettegett balhorog volt, a sportszerűség példaképe volt, egyik profi ellenfele a "ring lovagjának" nevezte.
Visszavonulása után edzőként dolgozott, 1969-ben mesterével, Adler Zsigmonddal a válogatott vezetését vették át. Új edzésmódszert, személyre szabott versenyeztetést és kemény edzésmunkát vezettek be, tanítványaiktól a magánéletben is sportemberhez méltó magatartást követeltek, s olyan kiváló bokszolókat neveltek, mint az 1972-ben olimpiai bajnoki címet szerző Gedó György, Badari Tibor, Kajdi János. Papp László rövid ideig saját boksziskolát is működtetett, élete utolsó évtizedében - amíg egészsége engedte - edzőként sportegyesületeknek segített.
1982-ben NOB Érdemrenddel tüntették ki, 1991-ben a magyar Halhatatlanok Klubjának tagja, 1992-ben a Magyar Ökölvívó Szövetség örökös tiszteletbeli elnöke lett. Példaszerű sportkarrierje elismeréseként 1993-ban Nemzetközi Fair Play-díjjal tüntették ki. Megkapta az Olimpiai Érdemrendet, a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét (1996), valamint a Millenniumi Ezüst Emlékérmet (2001).
1999-ben a világ sportújságírói a világ 25 legjobb sportolója közé választották, 2001-ben bekerült a Nemzetközi Ökölvívó Hírességek Csarnokába, a 20. század harmadik legjobb magyar férfi sportolója címmel tüntették ki, megkapta a Csík Ferenc-díjat, valamint Budapest és a XIII. kerület díszpolgára lett. Minden idők egyik legnagyobb magyar sportolója hosszú, súlyos betegség után 2003. október 16-án, 77 évesen hunyt el Budapesten.
A legendás bokszolóval 1957-ben játékfilmet forgattak Nehéz kesztyűk címmel, életéről több film készült (Pofonok völgye, avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni; Paplaci) és több könyv is megjelent (Kiütéssel győzött; Papp Laci; Édesapám, Papp Laci). 2004 óta az ő nevét viseli a Budapest Sportaréna, emlékét dombormű őrzi a budapesti Kassák Lajos utca 48. számú ház falán, ahol gyermekkorát töltötte.
A páratlan tehetségű és emberségű bokszoló humoráról és rendkívüli szerénységéről is híres volt, s egy ország csak a keresztnevén ismerte. Külföldön is legismertebb magyar sportolók egyike, akit az ökölvívás legnagyobbjai közt tartanak számon. A Fővárosi Közgyűlés 2009-ben Papp László Budapest-Sportdíjat alapított, amelyet minden évben november 17-én, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évfordulóján adnak át.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- A mai napig számos kérdést vett fel Bárdossy László bűnösségének kérdése 20:20
- Mások életéért adta sajátját Salkaházi Sára 18:11
- A bölényvadászatban és az aranymosásban is jeleskedett Buffalo Bill 16:05
- Utasok millióinak az életét könnyítette meg a londoni Metropolitan Railway 15:06
- Hét híres tűzeset a történelemből 14:05
- Rendhagyó audiovizuális fesztivállal várja az érdeklődőket a Magyar Zene Háza 11:20
- A buják betegségének tartották és üldözték a leprásokat a középkorban 09:05
- Regényeivel vette fel a harcot a fasizmus terjedése ellen Karel Čapek tegnap