Kézlevágástól az írek büszkeségéig – 7 híres esemény, amely decemberben történt
2018. december 4. 17:41 Múlt-kor
Korábban
1792. december 26.: A briliáns védekezés sem menti meg XVI. Lajost a guillotine-tól
9:30 körül járt az idő, amikor XVI. Lajos francia király katonai kísérete Párizs macskaköves utcáin a forradalmi törvényhozás, a Konvent elé vitte tárgyalására. A forradalmi Franciaország hadban állt szomszédaival, a főváros utcáin pedig forró volt a hangulat, így senki sem kételkedett igazán a végső ítéletben. Lajos ennek ellenére a legjobb védelmet akarta, és az ország egyik legjobb jogászának számító Raymond de Sèze-t kérte fel ügyvédjének.
De Sèze két héten át tartó, szinte szünet nélküli munkával állította össze a volt uralkodó védelmét. E napon a Konventhez szólva egészen kimerültnek tűnt: valójában már négy napja nem aludt. Azt azonban még a király legvadabb ellenségei is elismerték később, hogy az ügyvéd páratlan teljesítményt nyújtott védőbeszédében. De Sèze egyesével semmisítette meg a vádpontokat érvelésével, kegyetlenül rámutatva azok csúsztatásaira és torzításaira. A beszéd végén következett az emlékezetes lezárás, amelyben De Sèze a nép örök barátjaként írta le XVI. Lajost. „Polgártársak!” – ért mondandója végére, „nem fejezhetem be... megállítom magam a történelem előtt. Gondoljátok el, hogyan fog ítélkezni ítéletetek felett, és hogy az ő elítélése felett az évszázadok fognak ítélkezni.”
Ezután Lajos következett. Sápadt volt és halk, továbbá amellett volt eltökélt, hogy elkerülje az 1649-ben kivégzett I. Károly angol király sorsát, akin nem segített keményfejűsége. „Hallották védelmemet, nem ismétlem meg a részleteket” – mondta. „Talán utoljára szólva Önökhöz, kijelentem, hogy lelkiismeretem nem vet szememre semmit, és védőim az igazat mondták Önöknek.” A visszaúton Lajos látszólag jobban aggódott az összetört De Sèze-ért, mint saját magáért. Egy hónap múlva a guillotine-hoz vitték.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A Habsburg, aki elvesztette Bécset
- Jeltelen sírba földelték el a reformáció óriását, Kálvin Jánost tegnap
- Egy francia herceg a lengyel trónon tegnap
- Katolikus hite és a holokauszt borzalmai határozták meg Pilinszky János költészetét tegnap
- Demokráciára és a nemzeti egységre építve vezette Indiát a függetlenségbe Nehru tegnap
- A világ leghíresebb gonoszait is eljátszotta Christopher Lee tegnap
- Új hasonmás kiadásban jelenik meg az első magyar földön nyomtatott könyv tegnap
- Mindössze három évig tartott Bárdy György örökös eltiltása a színpadtól 2023.05.26.
- Sikerrel váltott a néma- és a hangosfilm között Lukács Pál 2023.05.26.