Kegyetlen barbárok vagy az egyház áldozatai? – a vandálok igazi arca
2016. január 4. 12:42
Rettegett kalózok
Bár III. Valentinianus császár 435-ben végül engedélyezte a vandálok számára, hogy több provinciába is legálisan betelepüljenek, Karthágót, Róma első számú gabonaraktárát nem volt hajlandó átadni. Geiserich azonban nem hátrált meg, és 439-ben a kulcsfontosságú várost is – gyakorlatilag harc nélkül – meghódította és kifosztotta. A Vandál Királyság fővárosa innentől kezdve Karthágó lett. Geiserich igyekezett kihangsúlyozni királyi hatalmát. A többi barbár uralkodótól eltérően olyan pénzérmét veretett, amelyen a saját arcképét tüntette fel.
A vandálok kisajátították a jobb minőségű földeket, az őslakosoknak pedig amellett, hogy meg kellett elégedniük a rosszabbakkal, még adót is fizetniük kellett utánuk. A hódítók Karthágó elfoglalása révén jelentős flottaállományra is szert tettek, és meghódították Szicíliát, Korzikát, Szardíniát és a Baleár-szigeteket. Mindennapossá váltak a Földközi-tenger mentén fekvő területek elleni kalóztámadások, amelyekkel hatalmas károkat okoztak ezzel a térségi kereskedelem zavartalanságában érdekelt államoknak. A Nyugat-és Keletrómai Birodalom kikötőiben is nagyszabású erődítési munkálatok kezdődtek, de a Mediterráneum nagyhatalmai eredménytelenül vették fel a harcot új ellenségükkel szemben. A bizánci hadsereg 440-es évek elején a vandálok ellen vezetett hadjáratai sorra kudarcot vallottak.
Geiserich diplomáciai manővereivel igyekezett megszilárdítani királysága pozícióit, ám előfordult, hogy egyes lépéseivel magára haragította szövetségeseit. Fia, Hunerich a vizigót király, Theoderich lányát vette feleségül, ám Geiserich egy idő után azzal vádolta meg menyét, hogy meg akarja mérgezni, ezért levágott orral és fülekkel küldte vissza apjához. Ez érthetően nem tett jót a vandál-vizigót viszonynak.
A vandál király diplomáciai baklövései ellenére virágzó tengeri birodalmat hozott létre. A legenda szerint ebben az is szerepet játszott, hogy gyerekkorában egy lovasbaleset következtében lesántult, és ezért élete hátralevő részében már nem tudott felszállni a lovakra. Mivel ezt a szégyent egy szárazföldi birodalom uraként valószínűleg nem tudta volna elviselni, nem maradt más lehetőség, mint tengeri hatalommá válni. Geiserich sajátos történetfilozófiai megközelítéssel támasztotta alá a sokszor véletlenszerűen kiválasztott ellenség ellen megindított tengeri portyázásait. Azt vallotta ugyanis, ha valamilyen népet megtámadnak, az bizonyára azért történik, mert kiváltották Isten haragját.
Valószínűleg ennek jegyében vágott neki Róma elleni hadjáratának is. A vandálok betörését a Nyugatrómai Birodalom vezetőinek belső harcai nagyban elősegítették. Miután III. Valentinianus 454-ben megölette hatalmára veszélyesnek tartott hadvezérét, Flavius Aëtiust, válaszul a meggyilkolt politikus egyik híve, Flavius Petronius Maximus végzett a császárral. Róma anarchiába süllyedt. A Geiserich és Valentinianus között megkötött egyezség semmissé vált, és a városban nem sokkal később mintegy száz hajóval megjelent a vandál flotta.
I. Leó pápa Geiserich elé vonult, hogy kérje, legyen irgalmas Róma népével. A vandál uralkodó ígéretéhez híven nem rombolta le teljesen a várost, és a gyilkosságoktól is tartózkodott, de a 14 napos fosztogatásnak számos értéktárgy esett áldozatul. Többek között a császári palota kincsei, valamint a Jupiter-teplom bronzból készült, arannyal bevont tetőzetének a fele is a zsákmány között szerepelt. Eudoxia, az özvegy császárné két lányával együtt szintén kénytelen volt a vandálokkal tartani Afrikába, ráadásul az idősebbik utód a vandál trónörökös, Hunerich felesége lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.