Kecskeméten tudott igazán kiteljesedni a nagybányai művésztelep alapítója
2022. szeptember 24. 13:20 Múlt-kor
Korábban
A kecskeméti édenkert
Iványi-Grünwald tudatosan, programba foglalva fogalmazta meg a csoport igényeit és a művésztelep kialakításának paramétereit. A nagyszabású elképzelést Jánszky Béla és Szívessy Tibor építészek valósították meg tíz műtermes bérház és hat villa megépítésével.
Az első vezető Iványi-Grünwald lett, aki a telepet két részre osztotta: egy képzőművészeti és egy iparművészeti részre. Az iskolát és a képzőművészeti munkát ő maga, a dekoratív művészeteket felölelő iparművészeti részt Falus Elek vezette. Ez utóbbi három szakmát foglalt magában: a művészi textilkészítést, a szőnyeg, a gobelin- és díszgyapjúszövést, valamint a keramikát.
Ruhaszárítás (1903)
Célként az „érett technika alkalmazásával művészies és magyaros termékek előállítását, és ezek kereskedelemben történő értékesítését” határozták meg. Falus Elek külföldről települt haza, hogy az ott szerzett ismereteit itthon kamatoztassa. Megfordult a telepen Kisfaludy Strobl Zsigmond, Konecsni György, de írók is szívesen alkottak itt, így például Bródy Sándor, Kassák Lajos vagy éppen Szép Ernő.
Azt remélték, hogy a művészkolónia emelni fogja az iparosság szintjét. Vallották, hogy egy ország művészeti élete csak akkor erősödhet, ha az adott ország népe is befogadója lehet a művészeti produktumoknak. Iványi-Grünwald programja a kisszériás, gondos, egyedi kivitelezést megvalósító művészeti ipart támogatta az alacsony minőségű tömegtermelés ellenében.
Elképzelése nem aratott osztatlan sikert, az iparművészeti részlegből csak a szőnyegszövő műhely valósult meg, de ezt is be kellett zárni, mert nem sikerült megfelelő megrendelői kört kialakítania. A művésztelep jellege így tisztán képzőművészetire redukálódott.
A kecskeméti piac télen (1912)
A szépre szőtt tervek és szárnyaló ideák megvalósításába rútul belepiszkított a történelem is. A 20. század eleje nem kímélte a telepet, 1911-ben Kecskemétet földrengés rázta meg, 1913-ban szakadás állt be a tagságban és a nagy reményekkel elindított szőnyegszövő is bezárt, 1914-ben pedig kitört az első világháború.
A Kecskeméti Művésztelep működése a Tanácsköztársaság bukásával ért véget, az alkotóközösség helyzetét nem segítette, hogy az új rendszer a „baloldali festői eszmék” fészkeként tekintett rájuk. Az első világháború után a telep tömeglakássá alakult, majd később a Magyar Képzőművészeti Főiskola működtette. Nagyobb felújításra 1982-ben került sor, napjainkban ismét művészek dolgoznak a régi kolónián.
Iványi-Grünwald Béla 1920-ig lakott itt. Ezután Budapesten telepedett meg, a nyarakat pedig egyik tanítványa balatonlellei nyaralójában töltötte egészen 1940-ben bekövetkezett haláláig.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
művészet
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon
- A festészet mellett a háború művészete is foglalkoztatta Leonardo da Vincit
- Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
- Hazai és külföldi művésznők történeteit ismerhetjük meg a Magyar Zene Házában
- Anna Margit festőművész életművéből nyílik kiállítás a Nemzeti Galériában
- Az ópium és a hasis hatásairól is írt a szabados életvitelű Charles Baudelaire
- Fotóművészeti kiállítás nyílik Moholy-Nagy és Robert Capa alkotásaiból
- Többször is jó kapcsolatai húzták ki a bajból Max Ernst festőt
- Depressziója rányomta bélyegét Goya késői művészetére
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap