Kastélyhoz tartozó középkori kikötőt fedeztek fel Franciaországban
2021. november 4. 12:00 MTI
Középkori kikötőre bukkantak régészek Nyugat-Franciaországban a Vendée megyei Talmont-Saint-Hilaire kastélya térségében folytatott ásatások során.
Korábban
Jó állapotú leletek
A feltárt leletek olyan jó állapotban őrzödtek meg, hogy a régészcsoport „képes volt azonosítani nagyon pontosan korukat”.
Találtak a szakemberek nagy számban tölgygerendákat, amelyek a föld alatti párás körülmények miatt maradtak fenn igen jó állapotban – mondta Pierre Péfou régész a France Info-nak.
Egy folyópartot és egy csatornát is azonosítottak a szakemberek a feltárások területén.
Tengeri kapcsolat
Mivel az Atlanti-óceán néhány kilométernyire van, feltételezik, hogy hajókon és csónakokon szállíthatták az árut és az embereket a kastélyba Angliából és Spanyolországból a 10. és 16. század között.
„Világosan látjuk, hogy köveket hoztak ide a kastély építéséhez négy kilométerről, és könnyebb volt azokat csónakokkal szállítani” – mondta Stéphane Angry régész.
„Költséghatékony volt és nagy mennyiségű építőanyagot tudtak egy időben szállítani” – tette hozzá.
Találtak olyan leleteket, amelyek arról tanúskodnak, hogy jelentős volt a borkereskedelem a térségben, csakúgy mint a halkereskedelem.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor 09:50
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója 09:05
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.