Kadhafit sejtették a magyar áldozatokat is követelő Lockerbie-merénylet mögött
2017. december 21. 09:33 MTI
29 éve, 1988. december 21-én a Pan Am amerikai légitársaság 103-as járata, 259 emberrel a fedélzetén lezuhant, roncsai pedig a skóciai Lockerbie városára estek. A becsapódás következtében a földön még tizenegyen meghaltak, a katasztrófának így összesen 270 áldozata lett, köztük négy magyar állampolgár.
Korábban
Földrengést idéz elő
1988. december 21-én az azóta megszűnt patinás amerikai légitársaság, a Pan American World Airways (Pan Am) 103-as ráhordó járata, egy Boeing 727-es indult el a frankfurti repülőtérről Londonba, rakterében egy gazdátlan, barna Samsonite bőrönddel. A kék-fehér monstrum időben megérkezett a londoni Heathrow-ra, ahol a poggyász átkerült a Pan Am 103-as fő járatára, egy Boeing 747-re.
A Clipper Maid of the Seas névre keresztelt gép csak fél órás késéssel tudott felszállni, majd Skócia felé vette az irányt. „Clipper 103 óceánrepülési engedélyt kér” - ezek voltak az utolsó elhangzott szavak a gépről, néhány másodperc múlva ugyanis a Boeinget elementáris erejű robbantás szedte darabokra, amelyek egy apró városra, a skóciai Lockerbie-re zuhantak, a Richter-skálán mért 1,6-es erősségű földrengést előidézve; a roncsok mindent letaroltak. A katasztrófának négy magyar állampolgár, a háromtagú váci Roller család és egy budapesti hölgy is áldozatul esett.
A 270 emberéletet követelő tragédiát követően példátlan, minden apró részletre kiterjedő, három éven át tartó nyomozás vette kezdetét. Az amerikai és a brit hatóságok kiderítették, hogy a Boeing-747-est rádió-távirányítású bombával robbantották fel. A tisztánlátást eleinte megnehezítette, hogy több szélsőséges szervezet – így az iráni Iszlám Forradalom Őrei, a palesztin Iszlám Dzsihád és az északír Ulster Védelmi Liga – is magára vállalta a merényletet. Végül 1991-ben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki két líbiai férfi: Abdelbászet Ali Mohamed Al-Megrahi titkos ügynök és Al-Amin Kalifa Fimah repülőtéri alkalmazott ellen.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.