Japán különleges népe, amelynek asszonyai bajuszt tetoválnak maguknak
2017. április 7. 13:56
Japán északi szigeteinek őslakói, az ainuk teljesen más kultúrát képviselnek, mint a japánok (ráadásul a kinézetük alapján is inkább egy polinézre gondolna az ember, mint egy japánra), ezért évszázadokon hátrányos megkülönböztetések érték őket. A ma közel 25-100 ezer fősre becsült nép (ma már többnyire asszimilálódott) tagjai alacsonyabbak a japánoknál, világosabb bőrük, robosztus testalkatuk és rövidebb végtagjaik vannak, mint délebbi „rokonaiknak”. Szemük nem mandulavágású, valamint a mongoloid arcberendezkedés sem jellemző rájuk, továbbá hullámos a hajuk, és dúsabb a testszőrzetük. Egy bizonyos kor után a férfiak nem borotválkoznak, és a hölgyekhez hasonlóan vállmagasságig hagyják megnőni a hajukat. A hagyománykövető ainui nőknek jellegzetes tetoválásuk van az ajkuk körül. A szájtetoválás készítése egykor gyermekkorban kezdődött, ekkor azonban még csupán egy kis folt készült el a felső ajkak felett, majd később egyre terebélyesebb lett a tetoválás, amely megnagyobbította és „mosolyra fakasztotta” az ajkakat, míg mások szerint egyfajta bajuszt imitáltak ezzel.
Korábban
A jellegzetes nádfedeles kunyhókban lakó ainuknál a halálbüntetés sohasem létezett, sőt börtönbüntetésre sem ítéltek senkit, ők a véresre verést tartották célravezetőnek. Gyilkosság esetén az orr vagy a fülek levágásával vettek elégtételt. A hagyományosan szellemlényekben hívő, a medvéket igen tisztelő ainuk az iomante (medveünnep) nevű vallási ünnepük során a közösség által felnevelt állatot, mint az istenség megtestesülését három napon át különféle hálaadó szertartásokkal illetik, mint prém- és húsforrást, majd rituálisan levágják, hogy eredeti istenalakjába visszatérhessen. Mára ez a rituálé csupán turistacsalogató látványossággá silányult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap