Irán ősi városai bizonyítják, hogy India és Mezopotámia civilizációi kereskedtek a bronzkorban
2023. március 19. 16:04 Múlt-kor
Korábban
Néhány száz rabló…
Tepe Graziani a nevét arról az olasz régészről nyerte, aki először vizsgálta meg a helyszínt, amely nagyjából 5 km-re található Sor-i-Szoktha városától keletre. A lelőhely 2 hektáron terül el, és számtalan hengeres kalcitgyöngy, valamint szobortöredék került elő innen.
Utóbbi töredékek a város közelében lévő halmokból kerültek elő, amelyeknek a szerepét a Teheráni Egyetem régészei vizsgálták. A leletek keletkezésének ideje Kr. e. 2900-ra tehető. A fémleletek közt előkerültek tőrök, horgászkampók, bronztükrök és tűk. A száraz klímának köszönhetően a fából készült orsók is túlélték az évezredeket.
Egy Sor-i-Szokthánál előkerült kerámiaedény
Konar Szandal lelőhelyéről szintén Stein Aurél számolt be először 1937-ben, de az igazi kutatások itt is csak a hatvanas években kezdődhettek el, olasz régészek közreműködésével.
A Perzsa-öbölhöz közeli Dzsiroft városától nem messze lévő helyszín valójában nem egyetlen, hanem két objektumból áll, egy 13 és egy 21 méter magas dombból, amely egymástól nem messze található. (Dzsiroft a névadója annak a kultúrának, amelyhez számos korabeli iráni területen talált ókori várost soroltak).
Konar Szandal B területén egy 13,5 hektár alapterületű fellegvárat is feltártak Juszef Madzsidzadeh vezetésével. Ismeretlen írással készült táblák is előkerültek a lelőhelyről.
Mahtutabad ókori temetője, amely Konar Szandal közelében található, akkor vált híressé, amikor 2002–2003 folyamán kiderült, hogy kirabolták. Az iráni rendőrség számtalan edényt foglalt le, amelyek nagyon hasonlítottak az iráni Tepe Jahja, valamint a mezopotámiai Ur városában feltárt kerámiákhoz.
2006 és 2009 között Massimo Vidale, a római Műemlékvédelmi és Állagmegóvási Intézet munkatársa dolgozott a helyszínen, de a rablók alapos munkát végeztek, mert helyenként négy méter mélyre is leástak. (A rablás méreteire jellemző, hogy a közelben dolgozó Madzsidzadehet 2003 júniusában úgy tájékoztatták, hogy néhány száz elkövető rabolja ki éppen a temetőt…) Annyi azonban kiderült, hogy a Kr. e. 5. évezred végétől, és a 4. évezred elejétől kezdve már temetkeztek ide.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap