India ősi víztározói közt van, amelyik még ma is betölti eredeti szerepét
2021. május 2. 17:09 Múlt-kor
Korábban
A halott kőfaragók és az öngyilkos királyné
Rani ki vav mellett az egyik leghíresebb víztározó kétségkívül az Ahmedabad közelében fekvő Adaladzsban található épület. Az öt emelet mélységű épület vize ivásra, mosásra és fürdésre is szolgált. 1499-ben építtette Mohamed Begda szultán (1458-1511) Rani Rúpba királynénak.
A legenda szerint Mohamed Begda lerohanta a szomszédos Dandaj Des királyságot, amelynek uralkodóját megölték, a földjét pedig elfoglalták. Az özvegy királyné, Rani Rúpba mély gyászba esett, de elfogadta a hódító ajánlatát a házasságukról, azzal a feltétellel, ha befejezi azt a víztározót, amit a férje kezdett el építeni.
Mohamed Begdát lenyűgözte a királyné szépsége, ezért beleegyezett a királyné feltételébe, és gyorsan megépíttette Adaladzs vavot. Mikor az épület készen lett, emlékeztette a királynét az ígéretére. Rani Rúpba azonban levetette magát a víztározó aknájába. A történetet az épület falain lévő ábrázolások is elmesélik.
Egy másik hozzákapcsolódó történet szerint Mohamed Begda megkérdezte az adaladzsi víztározón dolgozó kőműveseket, hogy tudnának-e még hasonlóan szép épületet építeni, mivel a szultánt lenyűgözte az épület szépsége. A mesteremberek igennel feleltek, mire az uralkodó kivégeztette őket, mert nem akarta, hogy egy ilyen csodás épületet bárki meg tudjon ismételni.
A történet ellenére Mohamed Begda nem volt a víztározók ellensége, mert továbbiakat emeltetett Gudzsarát földjén, amelyek magukon hordozzák mind az iszlám, mind pedig az indiai építészet stílusjegyeit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap