Hosszú időre feledésbe merültek az Európa műkincseit megmentő szövetséges kommandó érdemei
2021. április 10. 13:35 Hajdu T. Tibor
– Maga idióta! – rivallt egy felettese James Rorimer alhadnagyra, aki éppen arra kért engedélyt, hogy megvizsgálhassa a La Manche csatorna bretagne-i árterében fekvő középkori várat, Mont Saint-Michelt. – Ez egy XX. századi háború – folytatta ordítva a parancsnok. – Ki a búbánatos francot érdekelnek ilyenkor a középkori falak és a kiszáradóban lévő meder? Rorimer kérése azonban nem volt teljesen alaptalan: civilben ugyanis a Metropolitan Museum kurátora volt, és a D-nap után a legendás műkincsvadászcsapat, a szövetségesek katonai hierarchiájában amúgy teljességgel láthatatlan Műemlékek, Képzőművészet és Archívumok (röviden: MKA) tagjaként, különleges státuszban került a frontra. Sokadmagával azt a feladatot kapta, hogy a nácik által elrabolt kulturális javakat, műkincseket kutassák fel és mentsék meg. A nemzetközi szakértőkből verbuvált műkincsvadászoknak több szempontból sem volt könnyű dolguk.
Korábban
Pánik Pearl Harbor után
A 2014 tavaszán bemutatott, pazar szereplőgárdával vászonra vitt Műkincsvadászok című film igaz történeten alapult, amely a film elkészültéig nem volt annyira közismert.
Pedig a ma Firenzében, Párizsban, Berlinben és Londonban megcsodálható, felbecsülhetetlen értékű műkincsek közül több nem lenne látható, ha ezek a bátor művészettörténészek és restaurátorok nem loholtak volna olyan kitartóan a fokozatosan visszavonuló német hadsereg nyomában.
Az egész történet még 1941 decemberében, Pearl Harbor után kezdődött: a baltimore-i Walters Galéria vitrinjeinek aranytárgyait minden éjszaka páncélszekrénybe zárták, nehogy az esetleges japán bombatámadást követő zűrzavarban az oltásban részt vevő tűzoltók „megszédüljenek”.
A New York-i Metropolitan Múzeumot már sötétedéskor bezárták, mert váratlan áramszünet esetén nem tudták volna megakadályozni, hogy az éppen bent lévő látogatók a „sötétben tapogatózzanak”. A szintén New York-i MoMA termeiből pedig minden este egy homokzsákokkal kibélelt alagsori terembe szállították az összes képet, ahol nagyobb valószínűséggel vészeltek volna át egy komolyabb szőnyegbombázást, mint a fenti termekben.
Hála a nemzetközi szakmai diskurzusnak, az amerikaiak mellett az európai kollégák sem tétlenkedtek: a londoni Nemzeti Galéria képeit egy walesi bányába, Manodba rejtették, a Louvre termei kongtak az ürességtől, de az amszterdami Rijksmuseum egyik ékköve, Rembrandt Éjjeli őrjárata is szőnyeggé csavarva egy koporsószerű faládában hevert.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap