Hitler elfeledett szövetségesei

Horror vacui – miért irtóztak a térképészek évszázadokon keresztül az üres terektől?

2017. november 21. 13:49

Ha egy 16–17. századi térképre pillantunk, akkor az első dolog, ami feltűnik, hogy egy nagyon zsúfolt képet látunk. A tengerek hemzsegnek a szörnyetegektől, a szárazföldet különféle szövegek árasztják el és a legváratlanabb helyeken bukkanhat fel egy-egy iránytű vagy csillagtérkép, de akár Kolumbusz Kristóf alakja is. A kora újkori térképkészítők valóssággal rettegtek a gondolattól, hogy bármit is üresen hagyjanak alkotásukon. Ma viszont már csak találgatni tudunk, hogy mi is állt ennek hátterében.

Pieter van den Keere 1611-es világtérképe
Pieter van den Keere 1611-es világtérképe

A 16. században élt német kartográfus, Caspar Voper 1558-ban adta ki térképét az akkor ismert világról. Nem kell szakértőnek lenni ahhoz, hogy első pillantásra megállapítsuk, hogy a térképen számtalan, finoman szólva is oda nem illő rajz látható. Az Indiai-óceán közepén egy óriási kardhal éppen egy hajó felé száguld, máshol egy rozmárszerű teremtmény emelkedik ki a habokból, sőt, még egy koronát viselő figura is feltűnik, amint kezében zászlóval egy disznófejű tengeri szörny hátán hasít a hullámok között. A különös lények között pedig apró betűkkel megtöltött szövegdobozokat láthatunk.

Az Indiai-óceán Caspar Vopel 1558-as térképén

A térképrészleten tulajdonképpen csak három tényleges földrajzi képződményt fedezhetünk fel, három apró szigetcsoport formájában. (Igaz, ezek közül mindössze egy létezik a valóságban is.) A mai szemmel már kétségtelenül furcsán ható díszítőelemek térképre helyezésében az úgynevezett horror vacui jelenségét figyelhetjük meg. Ezt a kifejezést leginkább úgy fordíthatjuk magyarra, mint az „irtózást az űrtől” és a művészettörténészek arra az eljárásra használják, amikor az alkotók a kép minden üres részét igyekeznek valamilyen ornamentális dísszel, vagy éppen a térképkészítés esetében, különféle fantáziaelemekkel befedni.

A horror vacui a 16–17. századi alkotásokon tűnik fel a legerőteljesebben. Évszázadok távlatából azonban sajnos már nem látunk bele a korabeli térképészek gondolataiba, így több elmélet is született arra vonatkozóan, hogy mi is motiválhatta ezt a mindent kitölteni vágyó technikát.

Elképzelhető, hogy a nagy földrajzi felfedezések korának térképkészítői ezzel igyekeztek elfedni ismereteik hiányosságát. Ha például a holland Pieter van den Keere 1611-es világtérképén Észak-Amerikára pillantunk, akkor azonnal egyértelművé válik, hogy bár a kontinens partvonalát már meglehetősen pontosan ismerték a korban, a szárazföld legnagyobb része azonban még felfedezésre várt. Van den Keere ezt azzal palástolta, hogy az egyes helyek neveivel teleírta a partmenti területeket, ezzel csökkentve a még felderítendő területek méretét. A kontinens teljesen üres belsejébe pedig egy hatalmas, ovális pajzsdíszt rajzolt, amelyet aligátorok vesznek körbe, míg tetején Amerika három nagy felfedezője, Kolumbusz Kristóf, Magellán és Amerigo Vespucci alakjai láthatók.

Észak-Amerika Pieter van den Keere térképén

Hasonló jelenségeket figyelhetünk meg Afrika ábrázolásánál is. Bár van den Keere sokkal több információval rendelkezett a Fekete Kontinens belső régióiról mint az Újvilág esetében, ezek az ismeretek javarészt kétes hitelű leírásokból származtak. Ez a magyarázata annak, hogy a térkép szerint a Niger folyó egy szakaszon a föld alatt folyik, mígnem egy tónál újra a felszínre emelkedik. Ma már természetesen tudjuk, hogy ez egyáltalán nem igaz.

Elképzelhető az is, hogy a térképészeket egyszerű üzleti érdekek motiválták. Megrendelőik többsége ugyanis az arisztokrácia és a gazdag polgárság soraiból kerültek ki, akiket egyes kutatók szerint, ezekkel a díszítésekkel igyekeztek meggyőzni arról, hogy az ő alkotásaikat vásárolják meg. Ez lehet a magyarázata például az olasz mester, Giovanni Battista Cavallini 1640-es térképének, amelyen a Földközi-tengert övező szárazföldeken színes hegyek, városok és iránytűk tűnnek fel – jóval nagyobb mennyiségben mint azt a gyakorlati szempontok indokolnák.

Giovanni Battista Cavallini 1640-es térképe a Földközi-tengerről

Mindössze egyetlen korabeli forrás áll rendelkezésünkre, amelyben egy térképkészítő a horror vacui jelenségéről ír, bár természetesen nem használja ezt a kifejezést. A holland kartográfus, Petrus Plancius 1594-es világtérképén olvasható az a rövid szöveg, amellyel az alkotó azt magyarázta, hogy miért vette a fáradtságot, hogy részletesen tanulmányozza a déli félteke égboltját, hogy így egy csillagtérképet helyezhessen az egyik sarokba: „Különben a déli része ennek a féltekének vagy a fél földgömb kiürült és üres maradt volna.”

A horror vacui népszerűsége aztán fokozatosan lecsengett. A 18. század közepére a térképészek többsége már inkább térkép szegélyeire helyezte a különféle magyarázó feliratokat, míg a felfedezetlen területeket és tengereket inkább üresen hagyták. A térképkészítés így a korábbi erős művészeti vonásait levetkőzve egyre tisztábban tudományos tevékenységgé vált.

Címkék
Galériák
Olvasta már a Múlt-kor történelmi magazin legújabb számát?
Kedvezményes előfizetés egy évre (4 szám)
Bankkártyás vásárlás esetén 25% kedvezmény

A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6368 Ft helyett

4776 Ft

Banki átutalás, csekkes fizetés esetén 20% kedvezmény

6368 Ft helyett

5085 Ft

Előfizetek a magazinra
kérdésem van az előfizetéssel kapcsolatban
Az Indiai-óceán Caspar Vopel 1558-as térképénGiovanni Battista Cavallini 1640-es térképe a Földközi-tengerrőlÉszak-Amerika Pieter van den Keere térképén
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!